Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
68 + „Minthogy a Ferencváros vasárnap először szerepel Békéscsabán, ünnepélyes zászlócsere előzi meg a mérkőzést. A régi FTC azonban már járt Csabán. A hajdani Bohn SC-vel játszottunk ott országos bajnoki döntőt — magyarázza Mester György. — Nagyszerű kis együttes volt akkoriban a Bohn SC, s mondhatom, hogy csak óriási küzdelem után tudtunk döntetlent elérni. Nálunk akkor még Kemény is játszott. Meleg napunk volt az Üllői úton is, de végül megnyertük a visszavágót. A mostani Magyar Kupa-beli ellenfelet a csabai Törekvést nem igen ismerik a ferencvárosiak. — Csak annyit tudtam eddig róluk, hogy NB 11-es csapat — mondja Csikós. — Most, hogy az ellenfelünk lesz aztán utánanéztem, hogy kivel is játszunk vasárnap. A DVSC-t verték ki a kupából, ami komoly siker. No, de nem fogunk mi fölényeskedni. A legutóbbi kupadöntő olyan szép élmény volt számunkra, hogy még most sem felejtettük el. Éppen ezért meg is szeretnénk ismételni. + Ferencváros—Békéscsabai Törekvés 5—0. A sima lefolyású mérkőzésen Finta ritka gólt szerzett: ,,A 19. percben egy ferencvárosi roham végén nagy kavarodás támad a csabai kapu előtt. Finta a földre repül. A labda véletlenül hozzápattan és Finta ülőhelyzetből egy méterről gólba pöcköli a labdát." + Pár nap múlva újabb Magyar Kupa mérkőzés következett: Ferencváros—Gamma 1—0. Tóth Potya: — Nehéz győzelem volt, de azért megérdemeltük a továbbjutást. + Az egyik szurkoló, amikor már Finta jónéhány helyzetet hibázott, így fakadt ki: — Finta csak akkor tudja feledtetni a mai meccs rossz játékát, ha gólt rúg a Gamma hálójába. Alig hangzott el a kijelentés, a zöld-fehér csatár berúgta a gólt és egyben megszerezte a Fradinak a továbbjutást a kupában. A szurkoló máris lelkendezett: — Mindig mondtam, hogy Finta Karcsi a Ferencváros legjobb csatára. + Az Üllői úti pályán kétnapos Karácsonyi torna zárta azévet. A négyes torna a fradistáknak váratlan kudarccal zárult: Kispest— Ferencváros 2—1 — Sárosi III kihagyott egy 11-est! Szolnok—Ferencváros 2—1 — Sárosi III sérülése miatt a Ferencváros a játékidő nagy részében tíz emberrel játszott. Tíz emberrel is egyenlíteni tudott a ferencvárosi gárda és egy ideig úgy festett, hogy kiharcolja a győzelmet. A 80. percben eldőlt a mérkőzés: egy