Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
27 javában folyt, amikor a pincér odament Mandikhoz és fejével a játékosok felé intve megkérdezte tőle: — Maga ide tartozik? Mandik egyből felelt: — Ha csak ide tartoznék!... De fűnek fának tartozom... — Ferencváros—Törekvés 5—2. „Izgalmas, sőt néha túl izga' s mérkőzés volt. Az első félidőben teljesen egyenrangú ellenfelek játszottak, még talán egy hajszállal a Törekvés többet is támadott. Két kapufa is jelzi, hogy az első félidőben a Törekvés nagyon is versenyben volt. Szünet után azonban a Fradi fölénye egyre jobban kidomborodott. A jobb testalkatú ferencvárosiaknak jobban ízlett az egyre mélyebbé váló talaj, a döntést azonban az hozta meg, hogy a ferencvárosi szélsőket sokat küldték játékba, főleg a nagyszerű formában lévő Gyetvait." A mérkőzés után Róják Gyula a Törekvés csapatkapitánya mondta: — Gyetvait még ilyen jól nem láttam játszani. Egyszer mellette futottam, hogy beavatkozzam, de hirtelen úgy belegyorsított, hogy valósággal állva maradtam. Nagyszerűen játszott a Ferencváros. Másképp nem győzhetett volna, mert mi sem játszottunk rosszul. + Nagyban folytak az előkészületek a forduló mérkőzésére, az ekkor rangadónak számító Ferencváros—WMFC (Csepel) találkozóra. Mester György, a Fradi pálya irodaigazgatója a „kulisszatitkokról” tájékoztatott: — Jelenleg az asszonyok sikálják a lelátókat. Rengeteg galambunk van — és ezek a galambok illetlenek. Már gondoltam arra, hogy két eset lehetséges: vagy megneveljük a galambokat, vagy felállítja az FTC a galamblövő szakosztályát. Az utóbbi célravezetőbb lenne... — Hány elővételi helyen árusítják a jegyeket a mérkőzésre? — Erre a mérkőzésre 22 helyen. Budapestn 20 és Csepelen 2 helyen. — Hány bejárat lesz nyitva a vasárnapi mérkőzésen? — Nyolc s a nyolc bejáraton összesen 16 turniké van. Tehát 16 helyen jöhetnek be a nézők. Egy-egy turnikén 1000—1200 néző jöhet be kényelmesen, így tehát 16 000 néző minden zavar nélkül bejöhet. Én körülbelül ennyi nézőre is számítok. + Mester Gyuri bácsi nem sokat tévedett — 14 ezer szurkoló tekintette meg a rangadót: Ferencváros—WMFC 3-2. Az élénk iramú, érdekes meccset a Fradi nagy küzdelemben nyerte meg. Kiszely remekül játszott, döntő érdemei voltak a sikerben. Har-