Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
137 megtartatik-e vagy sem? Ha a ma esti tanácsülésen a józan felfogás válik uralkodóvá, akkor a Magyar Kupa döntőmérkőzése vasárnap este folyik le a Millenáris versenypályán." (Sport-Világ) A MASZ kérésére az atlétikai bajnokság döntői miatt a labdarúgó Magyar Kupa döntőt elhalasztották... A nyári „football tilalmi idő miatt (akkor még ilyen is volt!) csak szeptemberre lehetett a döntőnek időpontot találni. Az első Magyar Kupa döntőt három részletben bonyolították! 1910. szeptember 8. Millenáris: MTK—BTC 1 — 1 „Kisasszony napján folyt le a Magyar Kupa első kiírásának döntő mérkőzése a Millenáris pályán a BTC és az MTK között. A mérkőzést meglehetősen nagyszámú közönség látogatta, mi azonban sokkal impozánsabbnak képzeltük ennek a legklasszikusabb magyar vándordíjnak a döntőjét. És, hogy nem volt ilyen, abban nagyrésze van annak a körülménynek, hogy a döntő a kiírás idényében nem volt megtartható, de „elősegítette" az a közöny, sőt mondhatni rosszakarat is, amellyel a napisajtó egyrésze a vándordíját a döntő mérkőzés alkalmából lekicsinyíteni igyekezett. A játékot Kárpáti Béla szövetségi elnök kezdőrúgása nyitotta meg, miután a játékosokhoz rövid beszédet intézett. A küzdő felek teljesen egyenrangúak voltak, első félidőben az MTK, a másodikban a BTC támadott többet. Végeredmény 1—1 lett, s így a mérkőzést meg fogják ismételni. A bírói tisztet Kiss Gyula töltötte be.” A további fejleményekről is a Nemzeti Sport korabeli tudósításai alapján számolunk be: 1910. október 2. Millenáris: MTK—BTC 2—1. „Csak nem akar dűlőre jutni a Magyar Kupa sorsa. Tavaszról őszre halasztódott a döntő mérkőzés, a szeptemberi eldöntetlen eredmény után pedig a vasárnapi MTK—BTC mérkőzés oly botrányba fűlt, milyennek az öreg Millenáris ezidáig még nem volt tanúja. Igazságtalanok lennénk, ha nem keresnők az összes jelenvoltakban a skandalum okát. Hibás volt a publikum, mert állandó zajongással terrorizálta a játékosokat és bírót, hibásak voltak a játékosok, midőn úri ember létükre oly elítélendőén durva játékmodorhoz folyamodtak, és hibázott — talán legnagyobbat — a mérkőzést vezető bíró, amidőn eleinte minden felett szemet hunyt, lett légyen az faul vagy hands, mérkőzés vége felé pedig — fumigálva mindent és mindenkit — hihetetlen, néha erőszakosságig menő szigorral ítélkezett. E szigor azonban érthető is. Reichard Ottónak ugyanis nincs még meg az a praxisa a bíráskodás terén, hogy négyötezer torok hangja és néhány rakoncátlankodó játékos ki ne hozzák sodrából a különben higgadtságáról közismert embert.
