Nagy Béla: Az Erdélyi Kupától az Erdélyben nyert magyar kupáig. 1940. január-1944. december (Budapest, 1989)
114 + A hadibajnokság újabb fordulója hű volt az elnevezéshez: légiveszély miatt sorra félbeszakadtak cTtalálkozók. A Ferencváros—MÁVAG 0—O-nál a 42. percben. Ganz—SZAC 0—0-nál a 13. percben. Elektromos—Újpest 0—0-nál a 2. percben. Kispest—Zuglói Danuvia 1-0-nál a 44. percben. Az újpestieknek „jól jött" a légiriadó, hiszen csak tíz emberük volt — Dankó belázasodott — így létszámhátrányban játszották volna a Latorcai utcai meccset. + A következő forduló előtt is nagy volt a bizonytalanság. A Fradinak ráadásul vidéki csapat volt a következő ellenfele... — A diósgyőri utunk egyenlőre nagyon bizonytalan — mondta Beauer dr. — A mai viszonyok mellett nem tudom elképzelni a diósgyőri mérkőzést. Ahhoz négy munkanap és mint ötödik nap, a vasárnap szükséges. Mert pénteken, szombaton oda, hétfőn és kedden vissza kell utazni. Nem tudom, hogy hányán tudnának ma ennyi szabadságot kapni a csapat tagjai közül? Hiszen a teljes csapat katona, illetve hadiüzemi alkalmazott! Még nem kaptam jelentést ebben az irányban, de én mint egy magánvállalat igazgatója mondom, hogy a mai időben négynapos eltávozásra aligha kaphatna engedélyt bárki egy vállalattól, pláne a katonaságtól. + A bajnoki forduló a hadihelyzet miatt elmaradt. A budapesti csapatok egymás között barátságos mérkőzéseket játszottak — zárt kapuk mellett... + Ferencváros—Kispest 6—0. Fél három után öt perccel annak ellenére, hogy zárt kapuk mellett kellett volna megtartani a mérkőzést, mintegy 100 főnyi lelkes szurkológárda türelmetlenül várta a mérkőzés kezdetét. Aztán elkezdődött a furcsa 90 perc... Szokodi Imre, a Kispest elnöke így értékelte a meccset: — Csatársorunk teljesen gól képtelennek bizonyult. Az első félidőben még kiegyenlített volt a játék és csupán csak a ferencvárosi játékosok gólratörőbb játéka szerzett előnyt a zöld-fehéreknek. Fordulás után nagyon kidomborodott a Ferencváros nagyobb tudása, és a ragyogóan játszó Sárosi dr. vezetésével remekül játszott a csatársor. Ilyen jól csak a fénykorában láttam játszani a Sárosi Gyurkát! + Amikor a Ferencváros szurkolói meghallották, hogy csapatuk 6-0-ra verte a Kispestetekkor nagyon, de nagyon büszkék lettek. Egyikük meg is jegyezte: — Hetek óta számolatlanul rúgjuk a gólokat! A B-közép egyik tagja így folytatta: