Nagy Béla: Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz! (Budapest, 1989)
FRADI LESZ. . . 43 jártam a Fradi-játékosok bölcsőjébe, s talán csak tévedésből kerültem az MTK-ba. Büszkének kell lenni minden játékosnak arra, hogy a ferencvárosi színeket viselheti, de — dolgozni is kell ám ezért. Láttam tavasszal csaknem minden meccseteket, s bizony nem voltam elragadtatva tőletek. Én a heti munkában nagyon szigorú leszek, mert komoly hétköznapi munka nélkül vasárnap nem lehet rendkívülit nyújtani. Márpedig a Fradi hatalmas tábora jó Fradit akar és jogosan. Ez a jó Fradi meg is fog születni, ha hallgattok rám. Ebben a csapatban igenis vannak jó képességek és ezeknek ki is kell jönniük. Baráti szellemet akarok és nem pártoskodást. Gyerekek! — a régi fradisták meg tudtak egymásért halni nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is. Én nem főnöknek jöttem hozzátok, hanem apának, akinek az a szándéka, hogy a Fradi újra nagy legyen. És ha hallgattok rám, ígérem, hogy újra nagy is lesz. Nagy László futballelnök: — Én még csak annyit akarok mondani, hogy nfost minden játékos tiszta lappal indul. Aki eddig azt hitte, hogy az edző méltatlanul mellőzte, most beküzdtheti magát a csapatba. Opata: — Fiúk, kérem, hogy ne hívjanak edző úrnak, Zoli bácsi vagyok és passz...” (Képes Sportláp). + Az Üllői úti pályán történt tribünleszakadás miatt (a magyar—osztrákon történt!) a sporttelepet betiltották. A szerencsétlenség előidézését a pálya befogadóképességét meghaladó nagy .tömeg és a rossz állapotban levő falelátók okozták. Hogy hogyan jutottak be ennyien? Ezt a kérdést feszegette az újonnan megjelenő újság, a „Sport is: „Beszéltünk Nagy Marcellal, az MLSZ pénztárosával s ő ezt mondotta: — Szerintem az MLSZ-t nem terheli felelősség. A pálya befogadóképességét 38 600-ban állapították meg, ezzel szemben az MLSZ csupán 37 200 jegyet adott ki. Nádas Adolf az FTC ügyvezető elnöke ezt mondta munkatársunknak: — A mérkőzés előtt hivatalosan megvizsgálták a sporttelepünket, s a mérkőzés lejátszását engedélyezték. Szerintem mi sem követtünk el semmiféle hanyagságot. A rendőrségi nyomozástól függetlenül mi is folytattunk egy kis külön nyomozást. Szakértők szerint több mint 40 000 néző volt vasárnap bepréselve az , FTC-pályára. Hogyan történhetett ez meg? Ezt talán sikerült megállapítanunk: 1. Jegyhamisítók dolgoztak. Az állóhelyjegyeket hamisították. Feltűnő volt, hogy még pénteken, sőt szombaton is a város különböző pontjain százas tömbökben kínálták az állóhelyeket. A jegyhamisítók főhadiszállása az egykori másodrangú körúti kávéház volt. A hamisítók pénzügyi vezéreként az alvilágból „Buli ’ néven becézett régi jegyüzért emlegetik. Társai: „Rücskös ’ és „Kokas alvilági névre hallgatnak. Hétfőn este a kérdéses kávéházban helyszíni szemlét tartottunk. Feltűnően üres volt. Az egyik fiatalembertől megkérdeztük: — Van-e jegy a magyar—olaszra? Ezt felelte: — Én nem foglalkozom ilyesmivel, szombaton este azonban kilószámra kaphatott volna itt jegyet az osztrák—magyarra.