Nagy Béla: Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz! (Budapest, 1989)
30 FRADI VOLT, Csoportjában viszont a Fradi rúgta a legtöbb gólt és gyűjtötte a legtöbb pontot — így 26 mérkőzés után az élen végzett: 1. Ferencváros 26 22 1 3 99-31 45 A Fradi 8 ponttal szerzett többet a mögötte álló Csepelnél, de az összevont tízes mezőnyben — öt csapat a Keleti, öt a Nyugati csoportból — már a piros-kékek vezettek a Fradi előtt 3 ponttal! íme innen indult a bajnoki finálé: 1. Újpest 8 2. Csepel 8 3. Ferencváros 8 4. Szeged 8 5. SZAC 8 6. Vasas 8 7. Haladás 8 8. Kispest 8 9. MTK 8 10. DVSC 8 8 — — 34-10 16 5 2 1 24-14 12 4 1 3 20-17 9 4 — 4 18-20 8 3 2 3 26-31 8 3 2 3 17-23 8 3 1 4 20-21 7 2 1 5 12-17 5 1 2 5 14-21 4 1 1 6 12-23 3 „Az Üjpest tekintélyes előnyre tett szert, 100 százalékos! A Ferencváros balszerencsés csapat. Csak a Csepel, a SZAC és a Haladás ellen vesztett pontot, illetve pontokat s ezek a csapatok mind bekerültek a tízes döntőbe, továbbhozva az ottani eredményeket! + A Fradinak rosszul kezdődött a rájátszás is, hiszen az Üllői úton 3—2-re kikaptak a Szegedtől. Mike ugyan kétszer is vezetést szerzett, de a Tisza-partiak ezúttal is bizonyították, még mindig a Fradi „mumusának” tekinthetők... Urbancsik Gábor, a Ferencváros edzője: — Győzött a jobbik csapat. * Ferencváros—Kispest 4—1. Ezen a mérkőzésen játszott először a Fradi felnőtt csapatában Kocsis Sanyi! „Kocsis igen tehetséges játékos, ha egy kis tapasztalatot szerez, állandó tagja lehet a csapatnak ’ — írták a 16 éves fiúról a Népsportban. Kocsis először, Sípos utoljára játszott a Fradiban. Bejelentette, hogy a mérkőzést követően Svájcban kívánja folytatni pályafutását. + Sárosi Béla külföldre szerződése is beszédtéma volt. A Népsport újságírója feltette neki a kérdést, hogy igazak-e az Olaszországba távozásával kapcsolatos hírek: — Valóban foglalkozom a távozás gondolatával — jelentette ki kertelés nélkül. — Akkor érlelődött meg bennem az elhatározás, amikor Nádas elnök úr egyízben kijelentette, hogy mindenki őszintén beszéljen kívánságairól, terveiről, esetleges távozási szándékáról. Én őszinte voltam. Nem akartam úgy eltávozni, ahogy az mostanában divattá vált. Őszintén feltártam gondjaimat, sérelmeimet és megmondtam, hogy az egyik olaszországi nagyegyesülettel tárgyalok. — Legyen hozzánk őszinte. Nem túlozta el a sérelmeit? Magyarországon mindenki szereti magát...