Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

MÄJUS — A NOB, miután Barcelonában kevesen jelentek meg a kong­resszuson, levélben szavaztatta meg tagjait, hogy hol legyen az 1936. évi olimpia. A bizottság tagjai nagy többséggel Berlin mel­lett döntöttek. — A Ferencváros és az Üjpest bejelentették, hogy visszalép­nek a KK-ban való indulástól. Az ok mindkét csapatnál: dél-ame­rikai túra volt! A KK-ban a magyar színeket a 2. helyezett Hun­gária és a negyedik Bocskai képviselte. Magyar részről így a Bocs­kai volt az első vidéki csapat, amely KK-meccset játszott. — A rádió közvetítést akart adni a Sabaria—Újpest bajnoki mérkőzésről. A szombathelyiek azonban nem járultak hozzá a mér­kőzés helyszíni közvetítéséhez... — Schuszter Károly, az amatőr OFK játékosa „bíróverésért” került a fegyelmi bizottság elé. A magáról súlyosan megfeledke­zett játékos nem tagadott sokat. Azt mondta, hogy a bíró rosszul vezette a mérkőzést, azért fakadt ki ellene: „Ilyen bíróval nem lehet játszani, lennék én csak egy néző, bi­zony jól elverném a bírót!” Am néhány perc múlva Schuszter már azzal sem törődött, hogy ő játékos és olyan súlyosan megrúgta a bírót, hogy az négy napig ágyban fekvő beteg volt. A fegyelmi bi­zottság nem sóikat gondolkozott a dolgokon, hanem a szabályok alkalmazásával örökre eltiltotta Schusztert a futballozástól! — A Ferencváros — hosszabbítás után — 6—3-ra legyőzte a Hungáriát és így a Magyar Kupa döntőjébe került. Másnap azután a III. kerületiek ellen már kevésbé akarták a fradisták a győzelmet, mint az örök rivális ellen. Simán ki is kaptak a kupában bravúro­san szereplő kerületiektől. Mennyi prémiumot kaptak a játékosok — kérdezték Komor Ödönt, a III. kerület igazgatóját. — A Booskai-meccs után 24. pengőt. — És a Ferencváros-meccs után? — Hát ezt őszintén szólva, még nem tudjuk, mert arról — a meccs előtt — szó sem esett, hogy a Ferencvárost megverhet­jük ... — „Semmi esetre sem lehet azt állítani, hogy a kupadöntőn szenvedett 4—1-es vereség túlságosan maradandó nyomot hagyott volna a Ferencváros hangulatán. Ott most az amerikai túra a leg­fontosabb, s az erre való készülődés közben alig esik szó az Üllői út legközelebbi eseményéről, a Ferencváros—Bocskai meccsről. Pe­dig mindkét félre nézve nagyon fontos lesz ez a mérkőzés, hiszen a Ferencváros győzelme esetében helyet cserél a tabellán ellenfelé­vel és végre is nem mindegy, hogy egy csapat harmadik vagy ne­gyedik a magyar bajnokságban. Am, ha szóval nem is emlegetik, 66

Next

/
Thumbnails
Contents