Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

longtak, a tribünökön zajongtak, kiabáltak, mintha csak délután lenne. Helyesen jegyezték meg többen: Ez a közönség akkor is ki­jön, ha este tízkor vagy reggel ötkor kezdődik a mérkőzés.” A dél­előtti mérkőzésen Szedlacsek tizenegyesével indult a gólgyártás, igaz, félidőig csak 1—1 volt az eredmény. „Szünet után más, újszerű dresszben jön ki a Ferencváros, öt percig állnak a félvonal körül, mert nincs labda, nem tudnak kezdeni.” Aztán az új mezben és a megkerült labdával még három gólt rúgtak a fradisták. Sikerrel in­dult tehát az új bajnoki idény.” — „Kilátás van arra, hogy egy vérbeli skót csatár játékán ne­velődhet a fiatal magyar csatár-generáció. Komoly forrásból kapjuk a híradást, hogy Budapestre készül Andrew Wilson, a londoni Chel- sea-nek a múlt év folyamán 6000 font sterlingért megvásárolt cen­tercsatára. Wilson annak idején kikötötte magának, hogy minden évben három hónapra üzleti körútra távozhatik Angliából és ez alatt az idő alatt ott futballozhat, ahová üzleti ügyei kötik. 1928. márciusában Budapestre visz az útja Wilsonnak és egy budapesti barátja útján már bejelentette, hogy a tavaszi szezon utolsó hónapjait a magyar bajnokcsapatban szándékozik végigját­szani. Anyagi igényeit is jelezte és ezek klasszisához képest mérsé­keltnek mondhatók. A Ferencváros vezetősége már tudomást szer­zett Wilson szándékairól és közölte vele, hogy szívesen látja őt a zöld-fehér színekben.” Wilson végül vagy nem jött Budapestre, vagy nem kapott já­tékengedélyt — egy biztos: nem szerepelt Fradi-mezben ... — A Ferencváros—Bástya (5—0) mérkőzés hőse Bukovi Márton volt, akit a közönség a találkozó végén vállaira kapott és úgy vitte az öltözőbe! — Az I. kér. SC rákoskeresztúri mérkőzése nem mindennapos ok miatt maradt el: a csapat útközben — az Erzsébet-hídon egy ka­rambolozó villamoson utazott. Bár sérülés nem történt, de a meccs­re nem érhettek oda. — „A rugbyben, ahol csapatonként 15 ember szerepel, az egyes játékosok feltűnő számokat kapnak a hátukra, hogy a közönség jól meg tudja különböztetni egymástól a maga kedvenceit. Ez a szokás vezette Buckley őrnagyot, a Wolverhampton Wanderers új mene­dzserét, amikor ezt a számozást a futballba is bevezetendőnek indít­ványozta. A számozás kétségtelenül fokozná a játékosok felismer­hetőségét, azonban a futball 11 játékosának helye annyira megsza­bott és szembetűnő, hogy itt a számozás szükségessége nem annyira nyilvánvaló, mint a rugbyben, ahol lépten-nyomon felismerhetetlen gomolyagban tolonganak a játékosok. Mr. Wall, az angol futball­6

Next

/
Thumbnails
Contents