Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

úgy a klubvezetők, hogy egy pályára viszik a négy csapatot. Ez volt tehát az oka annak, hogy a Fradi első hazai KK-meccsét, a Beog- radski elleni találkozót nem az Üllői úton rendezte. Az „idegen” pályán is hullottak a ferencvárosi gólok, s végül 6—1-es zöld-fehér siker született. A Ferencváros első budapesti gól­ját az 5. percben Szedlacsek szerezte. Az első kapott KK-gólunk tizenegyesből esett. — A Hungária—Rapid párharc a két mérkőzés alapján 7—7-es gólarányt hozott, így harmadik találkozó vált szükségessé. A helyszínről a bécsi KK-értekezleten döntöttek. „ A tárgyalásnál előbb tudomásul vették a két klubnak azt a bejelentését, hogy csak Budapesten, illetve Bécsben hajlandók le­játszani a mérkőzést. Bejelentették azt is, hogy ha Budapestre es­nék a választás, akkor az Üllői úti pálya, míg Bécsben a Hohe War­te a mérkőzés színhelye. Ezután megejtették a sorsolást, amely ez­úttal a bécsi egyletnek kedvezett.” Bécsben aztán 120 perces küzdelemben egy szerencsétlen gól­lal veszítettek a kék-fehérek ... SZEPTEMBER — Nagy rangadóval kezdődött az 1928—29-es bajnokság. A Me­gyeri úton: Ferencváros—Újpest 2—2. A lila-fehérek kétszer is ve­zettek, de a győzelem lehetőségét a Ferencváros szalasztotta el: az utolsó percekben Turay tizenegyesét az az Acht védte ki, akit a Fra­di két hónappal korábban átadólistára tett.. . — A Fradi Bécsben győzött az osztrák bajnok ellen! (Ferenc­város—Admira 2—1.) A győztes gól az 54. percben így esett: „ A szabadrúgást Kohut ívelten átküldi a túlsó oldalra, Koszta úgy látszik lövi, de a labda laposan visszasüvít Kohuthoz, aki ka­pásból adja vissza középre, ahol a kis Takácsnak most lábra jön s pár lépésről remek lövéssel küldi keresztben a másik sarokba, 2—1. Gyönyörű gól volt!” A bécsi Sporttagblattban így írtak a mieinkről: A Ferencváros csatársorának a játéka az első 10 percben em­lékünkbe idézte a régi híres magyar csatársorok legjobb teljesít­ményét. Nyoma sem volt a Hungáriában látható puhaságnak. El­lenállhatatlan elánnal tört előre ez a csapatrész, és a két félidő ele­jén csak zöld-fehér játékosokat láttunk a pályán. — Pataky bácsi a bécsi Magyar Borház igazgatója megható szeretettel vette körül a fradistákat. Meccs után hatalmas zöld-fe­hér zászlót lengetett a bejárat fölött, a fel terített asztalokon pedig apró Fradi-zászlók voltak. Mikor a pompás csirkepaprikást nagy­szerű badacsonyi kéknyelűvel öntözgette a csapat, megszólalt Hung­24

Next

/
Thumbnails
Contents