Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

— A Ferencváros—Somogy mérkőzés 9—4-es ferencvárosi győ­zelemmel zárult. A fradisták a gyenge csapattól kapott négy gólon szomorkodtak és az öltöző hangulata igen gyászos volt. A Somogy- nál ellenkezőleg! Mintha ők nyertek volna, olyan vidáman öltözköd­tek. Mondogatták: — Négy gólt rúgtunk! Az már pech, hogy végre egyszer négy gólt szerzünk, de akkor is kikapunk ... — Egy évkönyvekben nem szereplő mérkőzés: ETC-vezetőség— Pesterzsébeti szurkolók 5—3. A tét egy hordó sör volt, amit a nyertesek és vesztesek egyfor­ma arányban fagyasztottak el. — Athénben a NOB-kongresszuson megemlékeztek az újkori olimpiák 40 éves évfordulójáról. Még ókori mintára rendezett atlé­tikai versenyt is tartottak az ünnep fényének emelésére. Meztelen felsőtestű atléták és vörös tógás versenybírák nagyszerűen érzékel­tették az ógörög olimpiászok hangulatát és rendezési módját. Az at­léták és a bírák a görög TF növendékei voltak. A győztesek olajfa­koszorút kaptak, és a verseny előtt ókori mintára esküt tettek: Nem fogok ellenfelemmel igazságtalanul bánni, nem fogok cselt használ­ni győzelmem érdekében, hanem becsülettel fogok küzdeni, erőmre és az istenek erejére támaszkodva. A versenyek után 200 tanuló élőképe az olimpiai karikákat ala­kította ki. Befejezésül ünnepélyes keretek között felavatták a Sta­dion bejáratánál a falba elhelyezett emléktáblát, mely felsorolja mindazoknak a városoknak a nevét, ahol 1896 óta olimpiai játéko­kat rendeztek. — Az olaszországi VB-n a magyar csapat első ellenfele Egyip­tom válogatottja volt. Az egyiptomi csapatnak győzelem esetére pénzt és állást ígértek. A találkozó a még meccs napján is épülő (!) új stadionban volt: Magyarország—Egyiptom 4—2. A nápolyi sta­dionban Toldi Géza volt az első ferencvárosi játékos, aki gólt szer­zett. JÚNIUS — A Ferencváros megnyerte az 1933—34. évi bajnokságot! Az utolsó találkozón a Phőbus ellen 6—0-ra nyertek a mieink, így a meccs végén nagy öröm tombolt. „A bajnokcsapat kézfeltartással üdvözli híveit mindkét tribün felé és válaszképpen a B-közép zászlaja alól visszhangzik az üdvki­áltás. A Ferencváros öltözőjében bajnoki vígság uralkodik. Blum az ajtóban minden befutó játékossal összecsókolózik. A vezetőség is sorba gratulálja a játékosokat. Mailinger elnöknek nyit utat a tö­meg és zuhog az elnöknek az éljen!” 108

Next

/
Thumbnails
Contents