Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)

Nosztalgianapló. Az első magyarországi mérkőzésektől a KK kezdetéig 1897-1927

1927 JANUÁR A Ferencváros-Nemzeti Téli Kupa mérkőzésen Dán két gólt is szerzett, mégsem áradoztak róla. „Dán sok mindent megtanult már, mióta a Ferenc­város trikóját hordja, de még korántsem igazi center. Lényegesen fürgébb, mint volt, okosan helyezkedik, a góllövésben sincs már meg a régi pechje, de dirigálni nem tud. Nem az a center, aki egy-egy labdával megváltoztatja a játék menetét, támadásba viszi csatárláncát, helyzetbe juttatja partnerét. Még gondolkodik, sokat habozik, nincs okos cipője.” Dán a szezon végén — bár a válogatottba is bekerült! — megvált a Ferencvárostól. A Téli Kupa mérkőzések idején érdekes számításokat végeztek: melyik a legöregebb csapat? A Ferencvárosban játszott a legtöbb harmincon felüli lab­darúgó: Schlosser 38(!), Blum 34, Pataki 32, Rázsó 30 éves volt ekkor. A „kor­elnök” Slóziról így írtak: „Schlosser, a labda nagy mestere még meg-meglec- kéztette a fiatalokat, adott néhány kiváló passzt, mégis ma már amit a szeme lát, amit ésszel ért és akar, nem mindig tudja lábbal is végrehajtani. Azok a jellegzetes görbe lábak, bizony, már nem olyan hajlékonyak, fürgék. A labda róluk nem villámlik, zúg félelmetesen a kapu felé. S a tüdő, a futballista motorja már bizony hamarabb szabálytalan ritmusba vág, nem úgy, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. És a jó öreg Imre bácsi sokszor csak szóval vagy kézzel dirigál, de nem a futballista igazi „szerszámával”: a lábbal, a cipővel. De Schlosser azért még ma is nagy játékos! Az MLSZ megsemmisítette az Attila—Pesterzsébet bajnoki mérkőzés eredményét (2:1), mert helyt adott az erzsébetiek azon óvásának, miszerint Miskolcon a kapuháló nem zsinegből, hanem drótból volt... Az Attila anyagi nehézségei miatt kéréssel fordult játékosaihoz: járul­janak hozzá, hogy a fizetésüket 50%-kal csökkentsék, különben csődbe jut a miskolci klub! A játékosok — egy kivétellel — eleget tettek a szokatlan ké­résnek ... A Sabaria spanyol túráján történt, hogy a Bilbao elleni mérkőzésen mind a bilbaói, mind a barcelonai lapok a Sabariát „azelőtt Ferencváros” né­ven hirdették. A hamis reklámozás természetesen a helyiek cselekedete volt, a szombathelyiek mit sem tehettek a kínos esetről. A Nemzeti Sport megszavaztatta a szurkolókat kedvenc sportolóik fe­lől. Heteken át érkeztek a szavazólapok a szerkesztőségbe, időről időre közöl­ték a „verseny” állását. A szavazás végén az első ötven közé 16 futballista ke­rült! 1927-ben ez volt a szurkolók legnépszerűbb labdarúgó élgárdája: Orth, Fogl II, Schlosser, Kohut, Zsák, Takács II, Pataki, Fogl III, Bukovi, Braun, 91

Next

/
Thumbnails
Contents