Nagy Béla: Fradi futballmúzeum (Budapest, 1987)
Nosztalgianapló. Az első magyarországi mérkőzésektől a KK kezdetéig 1897-1927
hogy akik a sporttal foglalkoznak, megtalálják benne mindazt, ami őket érdekli. Összevethessék a magyar erők eredményét a külföldiekével, s hasonlatot vonhasson le belőle ki-ki a saját eredményeire. Ismerhesse meg benne a magyar sport szervezetét, vezetőit. Első próbálkozás. Ha kedvvel fogadja a sportközönség, állandó évkönyvvé válik.” Mivel az FTC az előző évben bajnokságot nyert, így a mi csapatunk is méltó helyen szerepel az első magyar sportalmanachban: „A Magyar Labdarúgók Szövetségének bajnoksága tavaly harmadízben került döntésre és ezúttal a Ferencvárosi Torna Club birtokába jutott. Az FTC buzgólkodott annak idején leginkább az MLSZ megalakítása érdekében, s így jól megérdemelt siker jutott neki osztályrészül. Az FTC a bajnokság győztese és a Polonyi-díj, az Ezüstlabda győztese a testi erő és a gyorsaság szempontjából az első helyen állt és sikereinek javarészét elsősorban ennek a két tulajdonságának köszönhette. Nagy előnyére szolgált, hogy a csapat ösz- szeállítása egész évben jóformán ugyanaz volt. Főleg a csatársor játékán látszott ez meg előnyösen, mert csatárai mindig jól megértették egymást. Half- sora igen agilis, de kissé erőszakos volt, hátvédjei ellenben nem álltak a többi játékos színvonalán. A csapat játékmodora még mindig a régi: magas adogatás, s a szélső csatárok lerohanásaira alapított taktika jellemzik. Tavaly határozottan az FTC volt a leggólképesebb magyar csapat, mely a bajnoki, nemzetközi és vándordíj mérkőzéseken 79 gólt adott és csak 21-et kapott.” Angliában ekkor már műsorfüzeteket is kiadtak: a játékosok magasságát, súlyát, születési adatait, képességeiket, játékmodorát és természetesen fényképét közölték. 1905 Az FTC II-KAOE mérkőzést a fradisták 7:2-re nyerték. „Az FTC csapata főleg fiatal játékosokból van összeállítva, kik szép és hasznos játékuk folytán nemsokára az első csapat játékosait ki fogják szorítani. Az FTC csapatában különösen feltűnt Rumbold biztos és éles lövéseivel, gyors és fair játékával.” Hej, de sokszor elmondták és leírták ezt később is híressé lett válogatott hátvédünkről... Az áprilisi osztrák—magyar után a sajtó és az MLSZ nem éppen felhőtlen kapcsolatát taglalták a Sport-Világban megjelent mondatok: „Az osztrákok válogatott csapata először küzdött eldöntetlenül (Oá)) a mieinkkel. Eldöntetlenül éppen akkor, mikor külső pompa, fényes előkészületek, sikeres rendezés és amerikai reklám segítségével magyar pályán eddig nem látott, vagy 8000 főre rúgó lelkes közönség tüntető lelkesedése közepeit állt ki a gyepre a legjobb magyar tizenegy. Azaz pardon! Ehhez szó fér, tán nem is volt ez a legjobb tizenegy. Egy kis jóakarat, önzetlenebb gondolkozás, a kedvencek figyelmen kívül hagyása tán helyesebb kombinációt szült volna. Lát16