Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)
• Mihez kezdtél a sport nélkül? Mi az, amit hasznosítottál belőle? • Bátyám akkortájt kezdett együttest alakítani, amelyben már Szikora Robi dobolt, sőt más kiválóságai is voltak. A fiataloknak ismerősen cseng Karácsony János és Menyhárt János neve. Ez a társaság FERM néven vált ismertté. Később az M-7-be, majd az R-GO- ba vezetett az utam. A sporttal és a Fradival való kapcsolatom sajnos csaknem teljesen megszakadt. Az Albert Flórián által vezérelt Ferencvárosért igazán tudtam rajongani. A maiak az utóbbi időben sok szomorúságot okoztak, de Dalnoki Jenő irányításával végre megmozdult valami. A vezéregyéniséget még mindig hiányolom a csapatból. Véleményem szerint a sportban és a zenekarban, de az élet minden területén kell egy ember, aki magával ragadja, viszi a többieket. Idáig jutottunk a beszélgetésben, amikor belépett az öltözőbe Barile Fasquale, az együttes félig olasz származású dobosa. A Fradi szó hallatán mellénk telepedett és elmesélte, hogy már nem is tudja mikor, próbajátékra jelentkezett az Üllői úton, de a két tucat fiú közül csak egy legénykét igazoltak le. Azt a srácot Varga Zoltánnak hívták... A zöld—fehér színek szeretete azóta sem csökkent. Ezt bizonyítja, hogy valamennyi hazai mérkőzést megnézi. Ezután ismét Kömyei Attila folytatta: • A sportnak köszönhetem, hogy a tornában oly fontos mozgáskultúrát felhasználom az együttesben szereplő két lány, a Gida-duo koreográfiájának elkészítésekor. A Ferencvárosban megtanultam, hogy jó hangulatban lehet csak alkotni és csak a munka fokozott intenzitásával eredményt elérni. A forró hangulatú koncert utáni forgatagban még egy szóra elkaptuk egymást. Attila elmondta, hogy nagyon fontos számára ez a cikk, mert sok mindent kérdeztek már tőle, de a Fradiról még soha, és bár messze sodorta az élet, a szíve zöld-fehér maradt! Gréczy Zsolt ÖRÖKÖS SZURKOLÓNK „Karcsikám, én magát még kölyök Ill-ban is láttam futballozni!” Ez az én emberem, gondolom magamban, mert azt az átkozott hiúságot, ugyan ki tudta már egyszer és mindenkorra végérvényesen legyőzni magá- ban(?), s már-már elfeledkezem az alapfeladatról (Nagy Béla: „Karcsi, kérlek írj egy cikket az egyik ősszurkolónkról. Nyíri Attilának hívják, szerintem csak azért nem Fradi a keresztneve, mert ilyet nem anyakönyveznek.”) ,.Apámnak volt egy jó barátja, Magasrévi János OTI-főtanácsos, aki viszont jól ismerte Mailinger Bélát, a Fradi akkori vezetőjét. Világos, hogy Fradi drukker lettem. 1930-ban feljöttem Pestre egy Húsvéti Tornára. Akkor láttam először „élőben” játszani a kedvenceimet. Azóta csak akkor hiányoztam mérkőzésről, ha ágyba kényszerített beteg voltam vagy amikor a labda helyett a fegyverek vetélkedtek egymással.” Nemcsak a Fradihoz, a munkahelyéhez is hűséges volt. A MOM-ban dolgozott két és fél évtizeden át. A Fradiban elnökök, szakosztályvezetők, edzők, játékosok jöttek—mentek. Nyiri Attila maradt. Valamennyi generációt végigkísérte a maga útján, mindegyik korszakról őriz máig tartó barátságokat. Toldi Géza, Lázár Gyula, Rudas, Henni, Mészáros, Kispéter, Kocsis, Mátrai, 97
