Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)

ebből a szempontból is kiváltságos helyzetben van. Itt ugyanis olyan szakember bábáskodik a holnap válogatottjai mellett, akire büszkék lehetnek, felnézhetnek tanítványai, s akinél alkalmasabbat aligha találhatott volna a zöld-fehérek hoki szakosztálya.

Rajkai Lászlóról, a korábbi ferencvárosi sikerek egyik kovácsáról, a magyar jégkorong-edzők szakbizottságának vezetőjéről van szó, aki megtisztelő funkciójában sem tartja alacsonyabb rendű foglalatosságnak, hogy a Fradi ifjúsági együttesének edzéseit irányítja, s emellett még másik három — az elékészítő, az úttörő és a serdülő — korosztályt felügyel, végeredményben az ott folyó munkának is ő az irányítója.

S hogy a módszerei mennyire jók, mennyire hatásosak, azt a következő történet talán mindennél jobban tükrözi. Az elmúlt bajnoki szezonban a sűrűn ismétlődő zűrzavarok miatt az FTC - legalábbis a pontvadászat végén — majdhogynem a kölyök csapatával állt ki az OB I-es mérkőzéseken. Még a két nagyon tehetséges korongozó-palánta, a center Pindák László és a szélső Kojsza György is pályára léphetett, holott a versenyszabályokat figyelembevéve még az 1986-87. évi bajnokságban sem játszhatnának felnőttek között, noha alkati adottságaik megvannak, és játéktudásban is felnőnek a többiek közé. Hogy ez mennyire így van, az az Álba Volán válogatott kapusánál, Kovalcsik Péternél jobban talán senki nem tudja. Ő nem egyszer dúlt-fúlt magában, amikor pont tőlük, az „óriásbébiktől” kapott gólt, amire a magyar hoki létezése óta nem volt példa. Amikor Pindák az Álba Volán elleni bajnokin már másodszor vette be Kovalcsik hálóját, a kitűnő cerberus nem volt rest megkérdezni: „Ki ez a srác, honnan bújt elő? Miért nem ismerem én, aki szinte mindenkiről tudok aki ilyen jól hokizik, mint ez a fiú?”

Most mégis kérdéses, hogy a ferencvárosi „csodagyerekek” hol szerepeljenek: az OB I-es gárdában, vagy pedig az ifik között hiszen mindössze 15 évesek? A szakosztályvezető Császár Gábor mindenesetre kéréssel fordult a szö- vettséghez, hogy amennyiben szükség lesz a szerepeltetésükre, akkor hadd álljanak be a nagy csapatba. Ugyanezt tette az 1970-es születésű, tehát egy évvel idősebb ifjúsági és junior válogatott Bán Karcsi, valamint a hórihorgas hátvéd Horváth Csaba esetében. A szövettség orvosi bizottsága mindezek ellenére, nagy valószínűség szerint ragaszkodik majd ahhoz, hogy az említett fiatalok az ifikkel játszanak, ha pedig az orvosok ezt javasolják, akkor a Magyar Jégsport Szövettség Jégkorong Szakbizottsága - saját szakállára — aligha fogja megváltoztatni ezt a döntést.

Mindenesetre ha ez utóbbi eset fog bekövetkezni, azt leginkább a „nagyok” fogják sajnálni, akik ma is minden edzésről hiányolják a tehetséges „kicsiket”. Elsősorban Pindákot és Kojszát. Méltatlankodnak amiatt, mert nem velük edzenek, pedig ritkaság az, amikor a kritikus, nagyon is kritikus öregebbek valakit befogadnak, megszeretnek. Ehhez már nagyon jól kell szerepelni.

— Ha végül mégiscsak az ifjúsági csapatban játszanak, sebaj — mondta Rajkai László —, legalább még több ügyes fiú jut szóhoz ebben a korosztályban. Ez azért is fontos mert a KSI előtt sorozatban harmadszor is szeretnénk elnyerni az ifjúsági bajnoki címet, amire ezekkel az ígéretes gyerekekkel együtt minden esélyünk megvan. Egyébként érdemes megjegyezni, hogy ebből a csapatból majdnem mindenki, számszerint tizenegy fiú ifjúsági válogatott, pedig a társaság egyharmada serdülő korú. A novemberben kezdődő bajnokságban az ifik mellett még az úttörőkkel szeretnénk bajnokságot nyerni. Az előkészítő csoportban és a serdülőknél már koránt sincs ennyi tehetség. Ezért most elsősorban az úttörőket és az ifiket kell megerősíteni, ami azért is szük92