Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)

zed középhátvéd ígéretét magukhoz édesgessék. Szakmai berkekben hozsanná­kat zengtek rúgótechnikájáról, helyezkedéséről, adottságairól. Ugyanakkor azt is hallani lehetett róla, hogy túlzottan forrófejű, hamar begőzöl, elég egyetlen hátrányosnak vélt bírói ítélet, s máris a plafonon van. Ilyen ellent­mondásos jellemrajz után került a Ferencvároshoz 1984 nyarán Pintér Attila tarsolyában a moszkvai Ifjúsági Európa Bajnokság aranyérmével. Zöld—fehér klub számára ő és az ugyancsak akkor szerződtetett Keller, vala­mint Zsinka jelentették azt a bizonyos „újhullámot”, amelyre épülhet a jövő nagy csapata az Üllői úton. Az elmúlt két esztendőben sok minden áthúzta az előzetes számítgatásokat; seregnyi remény szerefoszlott, s az ütőképes nemzet­közi porondra kilépő FTC-nek ma még a körvonalai is alig-alig látszanak. Szerencsére Pintér és Keller fejlődése törésmentes, fokról-fokra mérhető és feltétlen optimizmusra ad okot. Különösen Pintér Attila felfogásában, mentalitásában fedezhető fel óriási változás. Erről, no meg az 1986. október 15-én lezajlott hollandok elleni VB selejtező mérkőzésről beszélgetünk a 20 éves középhátvéddel. — Kezdjük mindjárt október idusával, vagyis a premier napjával Az 1-0-ás vereség ellenére ez a meccs pirosbetüs ünnep A ttila életében. — Végre teljesült az álmom s magamra húzhattam a magyar válogatott cí­meres mezét. Csodálatos érzés futott át rajtam, amikor hallgattam a Himnuszt, amely körülbelül olyan felemelő érzéshez hasonlítható, mint amikor, valaki élete nagy szerelmét hosszú évek udvarlása után végre oltárhoz vezetheti. — A mézesheteket azonban elrontotta az, hogy a magyar válogatt elég alá­rendelt szerepet játszott, szinte végig a hollandok irányították a mérkőzést. — Kétségtelen leiskoláztak minket, de ennek ellenére azt hiszem a védel­münknek nincs oka a szégyenkezésre. Tucatnyi nehéz helyzetben mi hátvé­dek mentettük meg a hálónkat újabb góloktól. — Mégis mit mondott a találkozó előtt Komora Imre szövetségi kapitány, milyen tanácsokkal küldte pályára? — Részletesen elemezte a hollandok támadójátékát, várható elképzeléseit. Tőlem pedig csak annyit kért, hogy játsszak nyugodtan, fegyelmezetten, úgy, ahogy a Ferencvárosban szoktam. — A Népsport egyéni értékelésében is elismerő szavakkkal méltatták az újonc bemutatkozását: „Pintér első válogatottsága nem okozott csalódást, nem tűnt lámpalázasnak, nem volt szertelen. Lehetőleg egyszerű megoldásokat választott. Két kisebb bizonytalanáságából nem lett különösebb baj.” Gondo­lom, hogy ezt az újságot elteszi a házi múzeumába? — Természetesen, csakúgy mint azt a címeres mezt, amelyben pályára lép­tem. Ezek legféltettebb ereklyéim, amelyeket majd büszkén mutogathatok évek múltán is a gyermekeimnek, unokáimnak. — Ki volt a legveszélyesebb, legkellemetlenebb holland csatár? — Egyértelműen Gullit, hallatlanul lendületes, remekül kezeli a labdát és elképesztően erőszakos. Minden megmozdulása gólveszélyes volt. Néha, amikor a beíveléseknél felugrottam vele, olyan érzésem volt, mintha egy kom- binált-szekrénynek ugrottam volna. Atlétikus, csodálatos adottságú futballista és gyors, mint a villám. — Ki segített a legtöbbet a rutinosabb magyar védők közül bátorításaival, tanácsaival?-Éreztem, hogy félszemmel mindenki rám figyel. Bíztattak, nyugtattak. Sallai, Garaba, Róth és Kardos tényleg úgy fogadott be, hogy szinte percek alatt átestem azon a bizonyos izgalmi holtponton. Nagy bánatom, erre a de­87

Next

/
Thumbnails
Contents