Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)
A 74. percben — reklamálás miatt — egy osztrák játékost a bíró kiállított. Az FTC csatárai azonban az emberelőnyt sem tudták gólra váltani . . . Jól szerepeltek az evezősök a Csepel Caola-kupa elnevezésű versenyen. A kormányos nélküli négyes és a kormányos nélküli kettes első, a kormányos négyes a harmadik helyen végzett. július 9. Labdarúgószakosztályunk egy újszerű akcióval hívta fel magára a figyelmet. A sajtóbeli fogadtatást rögzítettük: A Ferencváros börzét hirdetett, amelyet előzetesen propagált, tényét nyilvánosságra hozta. Az Üllői úti klubház tanácstermében nagyon baráti légkörben találkozott egymással nyolc egyesületi képviselő — köztük NB Il-es, s négy területi bajnokságban szereplő csapaté is - tizenkét olyan fiatal, aki kiöregedett az ifiből, vagy a junior csapatban nem tartanak igényt rájuk, valamint a Ferencváros technikai vezetője, Havasi Mihály, ifjúsági edzője, Perlaky István és junior edzője, Mucha József. Eleinte a fiatalok kissé elfogódottak voltak, hiszen most dőlt el: miként alakul további sorsuk, s feltehetően kicsit szomorúsággal töltötte el őket az is, hogy kedvelt egyesületüktől búcsúzni kényszerülnek. A kis Baumgartner Lacinak még a szeme is könnybelábadt, s másoknak is piroslott az arcuk. A két edző sorra bemutatta a játékosokat, s akinek a nevét közölték, arról mindjárt elmondták szakmai véleményüket. Beszéltek erényeikről, javításra váró hibáikról, s ami igazán nagyszerű volt: emberi tulajdonságaikat is méltatták vagy éppen bírálták. Havasi Mihály hangsúlyozta, hogy a választást az egyesületeláe, illetőleg a gyerekekre bízzák. Azt javasolta, hogy beszélgessenek el egymással. Ez is történt, de ott, a teremben, mégpedig négyszemközt. Ily módon aztán oldódott a fiúk elfogódottsága. A srácok töprengtek, néhányan gondolko- zási időt kértek, mások kézfogással nyomban megegyezésre jutottak és mosolyogva távoztak. A megegyezésnek pedig talán méginkább örültek a vendéglátó vezetők, mert révbe tudták fiaikat, új utakra bocsátották őket. Igen, valahogy így kell ezt csinálni. Becsülettel, emberséggel. (Népsport - Németh Gyula) július 12. FC LUZERN-FTC 3-2 INTERTOTÓ KUPA Jó mérkőzésen, érdemtelen vereséget szenvedtek a mieink. Dzuiják első ferencvárosi mezben elért góljai ezen a taálkozón estek. Az FTC 1986 nyarán igazolt csatára erre így emlékezett: — Első Fradi gólomban Zsinka is részes, hiszen nagyszerű elfutás után jól adta be a labdát, nekem kb. nyolc méterről már „csak” értékesítenem kellett: a bal alsó sarokba fejeltem. Nagyon örültem neki, dehát érthetően nem sokan tapsoltak első Fradi gólomnak ... Az első lőtt gólom tizenegyesből született meg — simán bement. július 18. Az országos evezősbajnokságot Szegeden rendezték. A könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes — Balázs Zoltán, Karászi Péter, Nagy Attila, Vavra András, edző: Kiss László — bajnoki címmel, a kormányos nélküli kettes (Juhász, Strochmayer) bronzéremmel örvendeztette meg a ferencvárosi tábort. Másnap a kormányos négyesek „örökrangadóját” az FTC nyerte az MTK- VM előtt! Az FTC bajnok négyese: Juhász Zoltán, Strochmayer Attila, Karászi Péter, Vavra András. 18