Nagy Béla: A Ferencvárosi Torna Club évkönyve 1986 (Budapest, 1987)
június 15. FTC-STURM GRAZ 5-1 Intertotó Kupa A mérkőzést Kinderbergben, egy kis osztrák helyiségben játszották. Amint a graziak elmondták azért, mert a klub ezt gesztusként szánta azoknak a szurkolóknak, akik egész évben a bajnokság során beautóztak Grazba, a csapat mérkőzéseire. Az FTC „táborhelye” erdők övezte kis panzióban volt, ahol szinte a madár sem járt ... A mérkőzés napján, jóval egy órával a kezdés előtt már vagy ezren gyülekeztek a kis pályán a helyi nézők. A büfében csapolták a sört, sütöttek-főztek (virslit) - igazi békebeli hangulat uralkodott. Aztán a kezdéshez kivonultak a csapatok. A mi kis „delegációnk” - Klára Jenő, az FTC sportlétesímények igazgatója, Nyári József a Cooptourist Skála Metró iroda vezetője, Varga Béla a Népsport főmunkatársa, és jómagam — elhelyezkedtünk a „lelátón”, pontosan a felezővonalnál. Amint felálltak a csapatok, a kezdőrúgás pillanatában egy óriási mennydörgés rázta meg a völgyet. Azt hiszem mérkőzés így - mennydörgéssel — még nem kezdődött! Másodperceken belül ömlött az eső — de ez csak nekünk volt meglepetés. A helyiek a mennydörgéssel egyidőben már előkapták esernyőjüket - és a nézők közül egyedül mi áztunk bőrig. Hiába ez a pályaválasztó csapat közönségének a helyzeti (időjárás ismereti) előnye . . . A vizes fűben viszont meglepetésre a mieink brillíroztak. Ilyen jól a Fradi már régen játszott. És ugye közvetlenül a VB után voltunk — és a magaslat, no meg a többi megjegyzés. Aztán nem ünneprontás, de kiderült: a graziaknál az egyik játékos pénteken tartotta az esküvőjét, ahová ugye az egész csapat hivatalos volt. . . Ettől függetlenül parádés gólok estek. A „szupergólt” a 80. percben beállt Pölöskei rúgta, még ugyanabban a percben! Húsz-huszonöt méterről nagy erővel úgy bombázott a bal felső sarokba, hogy labdája a hálótartó vasról (amelynek csengése a völgyet betöltötte) visszapattant a 16-oson kívülre! június 21. SLAVIA PRÁGA-FTC 2-0 INTERTOTÓ KUPA A kupamérkőzésekre az FTC és a Cooptourist autóbuszos kirándulást szervezett. Talán elhiszik, hogy az egyhetes kirándulás — útvonala Prága—Ceske Bu- dojevice - Linz — Bécs volt - nagyszerűen sikerült. Csak sajnos a ferencvárosi győzelem ezúttal elmaradt. A Slavia elleni Intertotó Kupa mérkőzését a Fradi Prágától 80 km-re, Prib- ram-ban játszotta. A találkozó előtt Havasi Mihály az FTC technikai vezetője így szólt:- Tudod, hogy ki a tolmácsunk? A Slavia régi híres kapusa, Boksay Sándor! Néhány perc múlva már készült is az „állóinterjú”, csak úgy az öltöző ajtajának támaszkodva.- Hogyan emlékezik az 1938-as Üllői úti Slavia-Ferencváros KK döntőre?- Nagy mérkőzés volt, pályafutásom egyik kedves emléke, hogy az Üllői úti híres arénában vehettük át a kupát!- Számítottak a győzelemre?- Ha nem is mindenki, de a többség bízott a sikerben. Az egyik játékostársam már a döntő előtt elkészítette a kupagyőzelemért járó pénz elosztását ... Nagy pénz volt, hiszen a KK akkor olyan rangos volt, mint most a BEK.- A fradistákra hogyan emlékezik? 16