Nagy Béla: 75 éves a Fradi-pálya. 1911-1986. Mesél az öreg (és az új) stadion (Budapest, 1986)
Hargitai Károly: Előszó
— A Dalnoki Jenő barátom által vezetett „csikócsapat” sok nagyszerű 90 perccel ajándékozott meg. — Kik voltak a kedvencei? — Két játékos, Megyesi Pista és Vépi Peti nagyon a szívemhez nőttek. Emberi magatartásuk, a klubhoz való ragaszkodásuk, egész pályafutásuk komoly értéket jelentett. — Mi a stadionnal kapcsolatos legnagyobb „bánata”? — Sokszor hallom szurkolóinkat, hogy az Üllői úti stadiont otthonuknak tekintik. Ezt nagyon jóleső érzés hallani, és a nézők többségét mindig örömmel látjuk lelátóinkon. Azonban az otthoni viselkedés íratlan szabályai a mi stadionunkban is érvényesek ... Ezt sokan elfelejtik és az így kialakult kellemetlen légkör nagyon lehangoló. — Hogyan készülnek fel egy-egy mérkőzésre? — Tulajdonképpen a jegyelővétellel már egy héttel a találkozó előtt beindul a gépezet. Nagy apparátus tevékenykedik a zavartalan lebonyolításért. Egy olyan fontos tényező, mint a 100—130 főnyi rendezőgárda „mozgósítása”, például csak egy apró részfeladat... Munkatársaimnak, akik igen képzettek, szakmailag és emberileg is sokat köszönhetek, hiszen minden területen korrekt partnerek. — Befejezésül megkérdezzük: az igazgató honnan nézi az Üllői úti mérkőzéseket? — Bár szobám ablaka a pályára néz, onnan a legritkábban. Állandó mozgásban vagyok, igyekszem mindenhol ott lenni, hiszen a „gazda” személyes jelenléte olykor-olykor hasznos lehet. Ez egy évtized tapasztalata, egy olyan évtizedé, amikor a stadionunkban sok szép órát, kellemes emléket éltem át. Az egykori problémák, a szinte áthághatatlannak látszó nehézségek az idő távlatában sem tűntek el, de jóleső érzéssel mondhatom, hogy munkatársaimmal, Máté Dezső gazdasági igazgatóhelyettessel, Cserfái Tibor üzemfenntartási osztályvezetővel és a tragikus hirtelenséggel elhunyt Papp Béla műszaki főosztályvezetővel közösen elértük azt, ami számomra oly szépen hangzó mondat: a Ferencváros táborának modern, kulturált, meghitt otthont teremtettünk! 97
