Nagy Béla: Fradival a Föld körül. Az FTC labdarúgói a világ 265 városában (Budapest, 1986)
A hosszú utat még elviseltük volna valahogy, hiszen a titográdi győzelem remek hangulatra derítette a társaságot, ha egy kis kellemetlenség nem jött volna közbe utunk közepén. Éppen uzsonnázott a társaság, amikor szerelvényünk nagyot zökkent, majd rángatózni kezdett. A csomagtartókból leestek a táskák, bőröndök... Az történt, Jiogy az egyik kocsi jobb hátsó kereke meglazult, s elhagyta a pályát. A mozdonyvezető szerencsére hamar észrevette a kisiklást, fékezett, s még mielőtt nagyobb baj történt volna, sikerült megállítani a vonatot. Mondanom sem kell, hogy az eset után a vonat valamennyi utasa falfehér volt. Mi is. De végül is örültünk, hogy annyival megúsztuk a dolgot, hogy csak két órát ácsorogtunk a nyílt pályán, amíg sikerült magjavítani, illetve kicserélni a kereket. Ilyen előzmények után érkeztünk meg Szarajevóba, ahol nagy szeretettel fogadták a csapatot. A győzelmünkkel végződő mérkőzés hőse Kertész volt, aki egymaga három gólt szerzett! Egyszerűen képtelenek voltak őt tartani a szarajevói hátvédek. 3—1 után pazar tűzijátékot rendezett a Ferencváros. A közönség némelykor nyíltszíni tapssal jutalmazta a szép akciókat. 1972-ben a budapesti 1—2 után kevesen bíztak a Ferencváros továbbjutásában az UEFA Kupa sorozatban. Szarajevóban azonban visszavágott a Fradi a Népstadionban elszenvedett vereségért, és 2—1-es zöld-fehér siker született a 120 perces küzdelem végén. Következtek a tizenegyesek! Novák és Páncsics értékesítette az első két tizenegyest, 2—2-re állt a párbaj! Jankovics ezután mellérúgta, így a mieinken múlt a továbbjutás. Branikovics, Megyesi és Kü is berúgta a büntetőket. Tehát a büntetőpárbaj 5-4-es eredményt, és ferencvárosi sikert hozott. A Ferencváros az UEFA Kupa legjobb négy csapata közé került! A közönség elismerően tapsolta a boldogan összeölelkező ferencvárosi játékosokat. Szurkoltak Csanádi Ferenc edzőnek is, hogy szerencsésen érjen földet, miután a játékosok többször is a magasba dobták . .. SZATMÁRNÉMETI (Románia) A Szamos egyik - később kiszáradt - ága által egymástól elválasztott Szat- már és Németi 1715-ben egyesült és szabad királyi város lett. Az FTC mérkőzése Szatmárnémetiben: 1976. február 8. Olimpia Satu Mare-FTC 2-0 SZCZECIN (Lengyelország) Az FTC mérkőzése Szczecinben: 1966. július 31. Pogon Szczecin—FTC 1—0 SZREMSZKA (Jugoszlávia) Az FTC mérkőzése Szremszkán: 1960. szeptember 6. Mitrovica—FTC 136 2-0