Nagy Béla: Fradival a Föld körül (Budapest, 1985)
ragyogó arccal osztogatja szét. Nemcsak a kabátok, felöltők, pulóverek, de még a mellények is a szobákban maradnak és tavasziasan öltözve gyülekezik a zöldsapkás ferencvárosi csoport. Dúdolva indulunk el a Germania étterem felé, ahol a bécsies ételeket magyar pincérek szolgálják fel. Első athéni meccsünket december 17-én játszottuk. Pontosan három órakor fut a pályára a csapat és udvarias taps köszönti. Utána megjelenik a piros-fehér dresszes Olympiakos, amelyet természetesen viharos taps és hatalmas ováció fogad. A jobbszélső kivételével az egész csatársort az Adrianopoulos-testvérek alkotják. A Ferencváros azonnal határozottan lép fel és az első percben úgy látszik, hogy nagyarányú, könnyű győzelmet arat. Takács lövése már zúg is a kapura és Keiduchati csak kiütni tudja. Szedlacsik újra lő, de most meg a kapus lábáról pattant vissza a labda. A kölcsönjátékos Kautzky vág erre bele és a 10. percben a hálóban van a magyar gól. Néhány perc múlva megint a jobbszárny támad, a jól ívelt beadásnál Kautzky imitálja a fejest és a labda a teljesen üresen hagyott Kohut elé esik, aki nagy flegmával lefogja és szokásától eltérőleg a hálóba passzí- rozza, 2—0! — 20—0 az eredmény — mondom tréfásan. Ha ezt nem is vette senki komolyan, abban viszont senki sem kételkedett ebben a pillanatban, hogy legalább 8-10 gól kerül be a görögök hálójába. Mint később kiderült 4—2-vel zárult a mérkőzés. Az eredmény nagyon hízelgő reájuk nézve és nem a két csapat közti tudáskülönbséget, hanem a futball szeszélyességét bizonyítja. Érzik maguk is, hogy nagy eredményt értek el és az öltözőben boldogan, önfeledten énekelnek. A görög bajnokcsapat igazán boldog lehet, hogy a magyar rangelső csak két góllal tudta legyőzni. A második ellenfél az Enossis volt, amely tiszta sárga szerelésben lépett pályára. 6—0-ás győzelmünk után mindenki elragadtatással beszélt a játékról, s csapatunkat nagy ovációval vették körül. Csupán az idő nem honorálja a fiúk teljesítményét. A felhők eddig megkegyelmeztek a nézőknek, de a meccs befejezése után néhány perccel megered az eső, az a záporszerű athéni eső, amely hamarosan sárral keni be az éppen nem tiszta utcákat. Fürdő és tea vár otthon bennünket, majd vacsorára sétálunk, ahol hamarosan nagyszerű hangulat kerekedik. Öreg vándorzenész tér be a vendéglőbe, s hóna alatt hozza kicsiny, görög cimbalmát. Valami régi bécsi valcert kezd verni rajta, amit vele dúdolunk. A boros üvegek gyorsan ürülnek, egyre hangosabb a társaság, és egyszer csak belehangzik a sötét, esős görög estbe: Zöld-fehér a mi színünk ... Egyik nóta a másikat követi s virágos jó kedvben vigad a magyar társaság. Különösen Obitzból vált ki a bor pompás humort és ahogy a pá7