Nagy Béla: Fradival a Föld körül (Budapest, 1985)
lyen sértés, ha osztrák himnusszal köszöntik. Mi is amikor hallottuk a vacsora kezdetén, felálltunk és belevágva a zenébe elkezdtük énekelni a magyar himnuszt. Zavar keletkezett, nagy kimagyarázkodás, miszerint ők úgy tudták, hogy Magyarország Ausztriának egy tartománya. A himnusszal csak kedveskedni akartak nekünk ...” 1958: Két perc alatt 2:0! Részlet Láng Károly túraleveléből: Kedden reggel érkeztünk meg Hamburgba. Az FC St.Pauli csapatának vezetősége szívélyesen fogadott bennünket a pályaudvaron. Szerdán délelőtt könnyű edzést tartottunk, azon a pályán, ahol csütörtökön mérkőzünk az FC St.Pauli és az Altonaer FC 93 vegyes csapatával. A pálya talaja igen jó állapotban van, az időjárás is kedvező. Az itteni vezetők véleménye szerint igen nagy az érdeklődés a mérkőzés iránt. Mindkét csapat az I. osztályban szerepel, s a legjobb játékosaiból összeállított együttes — mint mondják — nagy játékerőt képvisel. Egyébként kitűnően érezzük magunkat, a német vezetők igen előzékenyek. Szerdán délután hajókiránduláson vettünk részt. Maradandó élményeket gyűjtöttünk. Sajnos, Orosz Pali az úton megfázott. Jobbösszekötőnk játékára az úton nem is számíthatunk. Szép időben, mintegy 15 000 néző előtt került sor a hamburgi vegyes válogatott elleni mérkőzésünkre. Már az első két perc eltelte után 2—0-ra vezettünk! Szigeti és Vilezsál szép támadás befejezéseképpen vette be a hazaiak kapuját. A hirtelen bekapott gólok miatt bánkódó szurkolók nagy tapssal jutalmazták az ügyes akciókat. A későbbiekben is szép közönségsikerünk volt. 55