Nagy Béla: Fradival a Föld körül (Budapest, 1985)
mentség. Otthon játszottak, úgy álltak fel ahogy akartak. A Ferencváros, amely a legutóbbi hetekben egyre izmosabb magáratalálással rázta le süllyedt formája rossz emlékeit, feltarthatatlan lendülettel, osztrák tenyereket is tapsra ragadó pompás játékkal mind a két ellenfelét leterítette. Az a Ferencváros nyerte meg ezt a Húsvéti-tornát, amelyet alig- alig akartak befogadni a bécsi torna előkelő társaságába, s amely húsvét két ünnepén előmeccsek keretében volt kénytelen odavágni — de alaposan! — két nemes ellenfelét.” Az Austria ellen fölényesen, a Rapid ellen nagy küzdelemben győzött a Fradi. Ez volt az első eset, hogy a Ferencváros Bécsben Húsvéti- tornát nyert! A nagy játékra, a fölényes sikerre a győztesek a kupából szoktak inni. így történt ez ezúttal is. Változás csupán annyi volt, hogy a serleget többször is meg kellett tölteni. Olyan kicsi volt, hogy a játékosok elnevezték Húsvéti serlegecskének... 1939: Botrány a Húvéti-tornán! Ferencváros—Wacker 4:2! A II. félidőre nagyon eldurvult a játék, és a 36. percben kiállítás is történt a botrányos mérkőzésen. Toldi és Virius összecsapása után nem csillapodtak a kedélyek, sőt az egyik osztrák játékos szándékosan felizgatta a nézőket: földre vetette magát és fetren- geni kezdett, noha közelében sem volt Fradi játékos. „Sorsoun földreesése szinte jeladás volt az állóhely közönségének. A megvadult nézők átlépték a korlátokat, s a nagy magasságból tucatszám ugráltak le. Pillanatok alatt többszáz ember volt a pályán. A Ferencváros játékosai hirtelen megtorpantak, majd futólépésben menekültek az ülőhely felőli oldalhoz. Tíz ferencvárosi játékos sikeresen el is érte az öltözőt, csak éppen Sárosi III. nem menekült. Sárosi III. úgy látszik azt érezte, hogy ő mindenben teljesen ártatlan, s ezért nem szaladt. A nézők azonban csak azt látták, hogy zöld-fehér mezben van, s néhány szempillantás alatt 50-60 néző vetette rá magát Sárosi III-ra. A fiatal játékost rúgták ütötték, verték, a földre teperték. A Wacker edzőjének sikerült végül kimentenie Sárosit és az öltözőbe vitette az ájult játékost.” A botrányos tornát eredményei és játéka alapján a Ferencváros igazságosan nyerte meg. A díj egy ezüsttál volt. Egy érdekes csere is történt a Wacker elleni mérkőzésen. Félidőben Hlavay edző Magda helyett Kisst küldte a pályára. Magda azonban hamarosan visszatért! A II. félidő 23. percében a sérült Kiszelyt kihozták a pályáról és mivel más cserejátékos nem volt, újra Magda Béla lépett a küzdőtérre. Ő kevésbé volt sérült mint Kiszely ... 1940: Sesta—Ferencváros 4:2 A Hungária és a Ferencváros csapata a budapesti mérkőzések után egy 24