Nagy Béla: Fradival a Föld körül (Budapest, 1985)
1928: Kupaátadás a fészerben! A Közép-Európai Kupa döntőjét — ahogy a csoportmérkőzéseket is — oda-vissza alapon játszották. Az Üllői úton 6:l-re győztek a fradisták a Rapid ellen, így aránylag nyugodtan várták a bécsi visszavágót. A Fradi az 5:3-as vereség ellenére is megnyerte a KK-t. A kupa átvétele azonban különbözött a ma már megszokott mozzanatoktól. Az történt ugyanis, hogy nem a küzdőtéren adták át a trófeát, és nem is a csapatkapitány vette át! A kupa átadása a mérkőzés után egy különös helyszínen történt: „A játékosok holtra fáradtan dideregtek a fűtetlen helyiségben, egy deszkaépület szellős részében, ahol egy box-ring hirdette, hogy valami tréningteremben vagy szertárban vagyunk. Az „ünnepség” rövid volt. Fischer igazgató, a KK-bizottság elnöke adta át Szigeti elnöknek a kupát és a játékosoknak az aranyérmeket, hangsúlyozva, hogy a Ferencváros személyében a legjobb középeurópai csapat jutott ehhez a szép kitüntetéshez. Szigeti köszönő szavai után Holub, a Rapid elnöke mondott néhány üdvözlő szót.” Tudni kell, hogy az előző évben a KK-t ünnepélyes nagy vacsora keretében adták át a győztes Spatának. Az MLSZ vezetői is felutaztak Bécsbe, hiszen várható volt, hogy most is így történik. A kupabizottság és az elkeseredett bécsiek azonban nem sokat adtak az ünnepélyességre. Úgy tompították a Ferencváros sikerét, ahogy csak lehetett. „Fészerben” azóta sem adták át a KK-t! Akkor az biztosan nagyon rosszul esett a fradistáknak, de ma már kicsit „hálásak” is vagyunk, A bécsiek egy páratlan kuriózummal gazdagították egyesületünket... 1930: Veszíteni is tudni kell... Rapid—Ferencváros 5:1! Fél perc sem telt el a mérkőzésből és a Fradi már gólt kapott! Mivel ez is KK-mérkőzés volt a bécsi „ötös” után a budapesti visszavágó már csak formaságnak számított... Meisl Hugo nyilatkozata ezúttal is figyelemre méltó volt: — Sajnálom a Ferencvárost. Még soha ilyen gyengének nem láttam a csapatát és a vereség ellenére is olyan 11 gentlemanből állt ez a csapat, akik az utolsó percig lendülettel játszottak tovább, és akik időnkénti fölényükkel megmutatták, hogy jobb sorsra volnának érdemesek. 1935: Győzelemmel felérő vereség A Ferencváros és az Ausztria KK párbaja Budapesten kezdődött. Az Üllői úton 4:2-es Fradi siker született és következett a várva várt bécsi visszavágó. 22