Nagy Béla: Fradival a Föld körül (Budapest, 1985)
1979: Megalázó vereség a Lokomotív Szófiától A két csapat az UEFA Kupa első fordulójában találkozott. A találkozó nem úgy indult, hogy 3—0-ás vereséget szenved a ferencvárosi gárda. A 17. percben Ebedli lövését védte bravúrral a bolgár kapus, majd a 23. percben valóságos tűzijátékot rendezett a Fradi. Először Mészöly lőtt tíz méterről — a kivetődő kapusról kipattant a labda — Ebedli ismételt, de 8 méterről leadott lövését Goranov bravúrral hárította. Aztán négy perc múlva már a ferencvárosi kapuba került a labda. Aztán a második gól a lehető legszerencsétlenebb időben esett: a II. félidő kezdetén. A mérkőzés után Friedmanszky edző lehangoltan nyilatkozta: — Nagy csalódás ért ezen a találkozón. Nem is annyira a 0—3 miatt, hanem ahogyan elszenvedtük a vereséget. Egyformán gyengén, fegyelmezetlenül játszott mindenki, ugyanakkor szerintem a bolgárok önmagukat múlták felül. 1984: Az FTC első szófiai győzelme! Az FTC a Bolgár Labdarúgó Szövetség meghívására utazott el Szófiába 1984 februárjában. A túravezető Hargitai Károly volt, aki a visszatérés után így emlékezett a történtekre: — A Slavia Szófia ellen hóesésben játszottunk — zöld füvön. Nem csalás, nem ámítás, 500 katona ponyvákban egyszerűen lehordta a havat, egyetlen délelőtt alatt! A katonák lelkesedése csapatunkra is hatott. A bajnokság 11. helyezettjét 2—1 arányban legyőztük. Ellenfelünk vezetett 1 —0-ra, aztán Pogány góljával egyenlítettünk. A szép számú közönség bolgár győzelmet remélt, azt hiszem a bíró is. Állandósult az ellenfél nyomása a kapunk előtt. Már a 95. percben jártunk. Egyszer csak egy előrevágott labda, egy beadás, kavarodás, egy rossz mentés, amely után a labda a bolgár kapu felé vágódik. Szabadi Laci ott terem és beállítja a végeredményt. A Szlávia elleni második gól sporttörténeti volt, hiszen ez jelentette a Fradi első szófiai győzelmét! Szabadi: — Már jócskán hosszabbított a bíró, amikor egy előrevágott labdával Pogány Laci elszáguldott, beadott, de nem tudtam befejelni, lepattant a labda. A kapus közben kimozdult, így nem volt nehéz a hálóba továbbítanom. Nem is gondoltam, hogy ilyen sporttörténeti gólt szerzek! Ezért jó, ha az ember sokszor talál a kapuba. Néha ilyen érdekességgel is szolgál az élet... 109