Nagy Béla: Fradisták fényképalbuma 2. Potya. Egy élet megörökített pillanatai (Budapest, 1985)
Potya hazai és külföldi edzősködése jó eredményekkel kikövezett út volt. Az út egyes állomásai villanásszerűen: Triestina— Ambrosiana (Internazionale)—Újpest— Triestina—Elektromos—Ferencváros. 1934-ben a válogatott edzőjeként is működött, de költségkimélés címén nem vitték ki az olaszországi VB-re. Azt mondták, hogy kint Olaszországban majd helyettesiti őt a sógora, aki ekkor olasz csapatnál működött. Szövetségi kapitányt viszont kettőt is kivittek: az MLSZ-ét és a profiszövetségét. Mattanovich: 1936-ban Rómába kellett utaznom, s a trieszti pályaudvaron várt rám Tóth István, aki akkor már a Triestina edzője volt. A többi között ezt mondta: — Itt nincsenek anyagi gondjaim, de mégis szívesen folytattam volna otthon . .. Valamivel később már Milánóban edzős- ködött. Sógora, Feldmann Gyula mesélte el egykor az alábbi esetet: — Együtt edzősködtünk Milánóban, a Milan illetőleg az Ambrosiana (ez volt az Inter neve Mussolini idejében ...) csapatánál. Egy lakásban laktunk és asszonyaink is velünk voltak. (Feldmann felesége Tóth Potya húga volt.) Középen volt a nappali, az ebédlő, a közös dolgozószobánk, balra az én, jobbra pedig Potya hálószobája. Szombat este ... Másnap a nagy rangadó: Milan—Ambrosiana. Az én csapatom az ő csapata ellen. Korán lefeküdtem. Valamivel éjfél előtt felébredtem, s láttam, hogy a nagyszobából fény szűrődik ki. Bementem, s látom, hogy Potya az asztal előtt ül, előtte iron, papír. Rögtön tudtam, hogy a rangadóra dolgozik valamiféle terven. Mosolyogva odaszóltam: — Akármennyit is számítgatsz, az én csapatom nyeri meg a mérkőzést! Akkor úgy is lett... De Potya folyton tervezett valamit. Fél éjszakákon át dolgozott, tanult, és készült az új feladatokra. Azt már a fia mesélte el, hogy itthon vagy külföldön bárhol is voltak, a magyar rádió éjféli adását, a Himnuszt mindig vigyázzállásban hallgatta... A magyar válogatott az 1938-as első franciaországi VB-re készült. A Sporthírlap első oldalán cikk jelent meg arról, hogy Tóth Potya Istvánt azonnal haza kellene hívni a válogatott csapat mellé. Nem hívták ... Később az Elektromos hívta, s ugrásszerűen javultak az eredményeik. Potya nagy szószólója volt a villanyfényes mérkőzések bevezetésének. A híres augusztusi Szt. István Kupa-mérkőzéseknek létrehozásában döntő szerepe volt. 1942. március. A Ferencváros Tóth Potya Istvánt sportigazgatói tisztségben leszerződtette. Eredményes munkája a csapat eredményeivel mérhető volt, de már korántsem volt olyan a hangulat, mint régen. Az 1943-as tavaszi szezonban még a Ferencváros vezetőedzője, és az MLSZ tanácsának tagja, szakfelügyelője. Nyár végén minden tisztségéről lemond, teljesen visszavonul a labdarúgástól, csak az Elektromospálya igazgatói tisztét tartja meg. Keserves döntés ez számára, hiszen gyermekkorától egész életét a labdarúgás töltötte be, s mindent ennek köszönhetett. Még a tiszta, nemes értelemben vett sportszellemet képviselte. Számára a sport nem a magyar kul- túrfölény bizonygatására, más népek lebecsülésére szolgál, a megértés és az együttműködés eszköze. Idegen tőle mindenféle vallási, faji, származási megkülönböztetés. Elfogadja és élvezi a sport által kapott népszerűséget, de soha nem él vissza vele. Elvárja, hogy munkáját megfizessék, de nem válik politikailag elkötelezetté. Az igazi sportszellem és szuverenitásának megőrzése nála egy tőről fakad. Ha az elv és a gyakorlat szembe kerül egymással, nem retten vissza a szakítástól sem. Ez történt most is. Nem vállal közösséget azokkal az intézke41
