Nagy Béla: Fradi futballkönyv (Budapest, 1985)

Sztoriszemle

AZ FTC A TIZENEGYESEK ORSZÁGÁBAN Az FTC 1923 tavaszán Spanyolországban túrázott. A zöld-fehérek ellen a hét mérkőzésen összesen 10 tizenegyest ítéltek a hazai játékvezetők! A legtöb­bet a Santander elleni találkozón: öt tizenegyest — egy meccsen! És a spanyo­lok egyet sem tudtak berúgni! A kolosszálisán védő Amsei mindent mentett a hazaiak, de elsősorban a bíró legnagyobb bánatára. A 9 főre apadt ferencvárosi csapat pedig mindezek után a győztes gólt is megszerezte! Az FTC fennállása óta egyetlen mérkőzést játszott a világhírű Real Madrid ellen, mégpedig ezen a túrán. Az eddigiek után nem hat meglepetés­ként, ha eláruljuk, hogy Madridban is háromszor került a 11-es pontra a labda. Két tizenegyest belőttek, ezzel 2:2-re alakult az eredmény. A harmadik törté­nete: a befejezés előtt 4 perccel — nem tudni, miért — ismét büntetőhöz jut a hazai csapat. Még a madridi közönség is fütyül... A kapus Weisz helyére szélsőnk, Héger áll be a kapuba. A játékvezető nem akarja a cserét engedni. Maguk a spanyol játékosok magyarázzák meg a bírónak, hogy ez nem szabály- ellenes. Flégernek a kapuban való ugrándozása azután megtette a hatását, mert a tizenegyest idegességükben kapufára lőtték... ÖNGÓL — TIZENEGYESBŐL! A Ferencváros 1927-ben Bécsben vendégszerepeit. A történtekről idézzük a Nemzeti Sport tudósítását: „A labdarúgás sok évtizedes történetében kétségkívül páratlan esemény zárta le a két főváros zöld-fehér reprezentánsainak találkozását. A Rapid­pályán 7000 néző előtt lefolyt mérkőzést Diabak, a cseh szövetség által delegált kladnói bíró vezette. Az első félidőben kitűnően. A II. félidőben már váratla­nul gyengének bizonyult, az utolsó percben hozott ítéletével pedig teljesen elrontotta a mérkőzést, amelyről most senki sem tudja biztosan, hogy volta­képpen mi is a hivatalos végeredmény. A 89. percben ugyanis Diabak 11-est diktált a Ferencváros ellen. A magyar csapat erősen tiltakozott az ítélet ellen, de Szigeti elnök közbelépése lecsillapította a kedélyeket. Csak Takács izgalma nem csitult és a kiváló bekk a sípjel után befutott a 16-osra és saját kapujába lőtte a labdát. A szabályok világos rendelkezése ellenére nem rúgatta újra Diabak a 11-est, hanem általános elképedésre gólt ítélt. Utána nyomban le is fújta a meccset, mert a játékidő már letelt. Diabak azzal indokolta ítéletét, hogy nem törődik vele, hogy ki rúgja a labdát, ha az a kapuba ment, ő gólt ítél. Szerinte a meccs eredménye így 3:3. Hugo Meisl: — Diabak úr nem fog új szabályokat kitalálni! A mérkőzés helyes ered­ménye 3:2 a Ferencváros javára, és ha a Ferencváros ezt kéri, az osztrák szövetség ezt hivatalosan is meg fogja állapítani.” Hát ilyen is volt... 138

Next

/
Thumbnails
Contents