Nagy Béla: Fradi futballkönyv (Budapest, 1985)
Nosztalgiaséta
az érdeklődők. Első prímása Zöldi Márton főhadnagy volt, aki „Marci cigányként” minden este olyan sikerrel lépett fel a századfordulón, hogy rendőri kordont kellett a bejárathoz állítani. KELETI PÁLYAUDVAR Előbb a mai Blaha Lujza tér környékére tervezték, végül a Baross teret választották. A munkálatok 1881-ben kezdődtek és az avató már 1884-ben megtörtént. Az építőknek nem volt könnyű dolguk. A süppedős, vizenyős talaj miatt 500 vagon földet hozattak, s cédruscölöpöket kellett leverni. Ma is ezeken nyugszik a 45 méter magas csarnok. A Keleti pályaudvar csarnokának csendjét azóta sokszor verte fel a fradisták harci kiáltása. Búcsúztatták, majd ünnepélyesen fogadták a sikerrel hazatérő csapatot. Az első nagy siker — az angliai túra — után tízezres tömeg tolongott a Keleti előtt (1912)! Amikor a Fradi hazatért az 1929-es, délamerikai portyáról, ismét óriási ünneplésben volt része. A Keleti mellett a Nyugati és a Déli pályaudvarokhoz is fűződnek sikeres hazatérések emlékei, de az „igazi” ünnepségek a Keletiben voltak... Befejezésül mit kívánhatunk? Legyen Budapesten minél több olyan épület, nevezetes színhely, amely kötődik a Ferencváros nevéhez — legyen mind sikereinek, dicsőségeinek megörökítöje! 133