Nagy Béla: Fradi futballkönyv (Budapest, 1985)

Nosztalgiaséta

sainkat ebédeken, uzsonnákon látták vendégül. Kiskocsmákban, kávéházak­ban találkoztak, áldomást ittak a győzelmekre. A Mester utca és a Ferenc krt. sarkán volt a Széchenyi kávéház, amely a legnagyobb „Fradi-tanyának” számí­tott. A kávéház belső termét „Sekrestyének” hívták. Itt voltak a nagy győzel­mek után a még nagyobb dáridók. Itt írták fel a fekete táblára, hogy milyen eredményt ért el a Fradi, aztán kitették a kávéház kirakatába. Ez volt Budapest első eredményhirdetője. Vezetők, játékosok, szurkolók sokszor fél éjszakákon át itt tervezgettek, vitatkoztak, szórakoztak — itt éltek klubéletet. Amikor az FTC-klubház később felépült, az öreg fradisták változatlanul a Széchenyibe jártak vissza, hiszen odakötötte őket minden emlékük. A Haller téri őstehetségek „atyja” Izsák Zsazsa volt. Egyébként a Haller tér helyén hajdanán temető állt. Egy évszázaddal később már kertek, települé­sek, majd piac létesült. Izsáknak itt volt standja, és ha meglátott egy tehetséget a közelben focizni, otthagyta a boltot és a srácot máris vitte a Fradi-pályára... Mielőtt elhagynánk a kerületet, emlékezzünk meg egy számunkra sajnála­tos eseményről, amely az Üllői út és a Ferenc krt. sarkán, az árkádok alatt történt. 1973 januárjának egyik éjszakáján az árkád FTC-kirakatát betörték és a Magyar Népköztársasági Kupát elvitték! így számunkra ez az épület — amely régebben laktanya volt — nem valami kedves emlékeket ébreszt. Az átellenben levő sarok, az Üllői út—József körúti rész annál kedve­sebb. A tízes-húszas években ezen a területen volt az FTC jég- és teniszpályája! A Nagykörút építésekor ez volt az utolsó sportpálya, amit beépítettek. Az úgynevezett Corvin-házak tehát az egykori FTC jég- és teniszpályára épültek... Most pedig emlékezzünk meg néhány budapesti pályáról, ahol az FTC története során többször is játszott. MILLENÁRIS 1896-ban Iszer Károly irányításával, a Neuschloss-cég kivitelezésében az ezredéves ünnepségek sporteseményeire épült. 500 m-es kátrányos futófelületű körpálya, amely egy labdarúgópályát vett körül. Kis fedett lelátó, díszes fakapu várta az érdeklődőket. Itt volt az első nemzetközi labdarúgó mérkőzés Magyar- országon. (Vienna—BTC 2:0) A magyar labdarúgás első „stadionja” a Millenáris volt, amelyet a labdarúgás meghonosodása idején már a lebontás veszélye fenyegetett. Ahogy véget értek a millenniumi ünnepélyek, úgy vált a főváros részére fölöslegessé. Iszer Károly azonban résen volt. 12 budapesti sportegye­sület bevonásával megalakította a Bp. Versenypálya Szövetséget. Ez az intéz- 124

Next

/
Thumbnails
Contents