Nagy Béla: Toldi Géza. A Fradi szív és szellem megtestesítője (Budapest, 1984)
A Gammában - majd a Szegedben 1939. december 10-én a Ferencváros a Gammával játszotta bajnoki mérkőzését. Toldi nagy szabadrúgásgóljával a Gamma szerezte meg a vezetést! Ugyanis Géza életében először ekkor már a Fradi ellen játszott! Mit éreztél, amikor a szabadrúgást követően a labda a ferencvárosi kapuba került? Gondoltad valaha, hogy a Fradinak te gólt rúgsz? — Részben örültem, hogy a Ferencváros akkori vezetőinek megmutathattam: tudok én még gólt lőni, jól játszani és bebizonyítom, hogy korán mondtak le rólam. Másrészt a szomorú szurkolókra nézve kicsit elszorult a szívem — de hát esetenként ez is a futballista sorshoz tartozik. . . Dehogy gondoltam én arra, hogy valaha gólt rúgok a Fradi kapujába! Nem akartam én sehol máshol játszani, minta Ferencvárosban. Az lett volna a szép ha végig egy klubban játszhatok. És ez az egy klub a Ferencváros! Dehát a dolgok másként alakultak. Arra sem gondoltam soha, hogy én hosszú évekig külföldön éljek. Mindig szerettem a hazámat, Budapestet és nem vágytam el innen. De a körülmények úgy hozták, hogy nem volt más választásom. Amikor a Gammának eladtak a Ferencvárossal szemben nem változtak érzelmeim. Ugyanúgy szerettem a Fradit, csak a vezetőkre nehezteltem. Miután a két klub megegyezett Budára kerültem. A Gamma ugyanis budai csapat volt, amely a BEAC pályán trenírozott és mérkőzéseit is ott játszotta. — Sós Károly edző hívására mentem a Gammába, ahol már két korábbi fradista Kemény és Háda is a csapat tagja volt. Amikor először játszottam tódult a nép a BEAC pályára. A pénztáros örömtől sugárzó arccal rohant az öltözőbe: — Géza! Még pályára sem léptél és-már meghoztad a pénzt, amit a Fradinak érted kifizettünk! Kétszer annyian vannak, mint máskor. Hosszú sorok állnak a pénztárak előtt! Megdupláztad a bevételt! Eleinte jól mentek a dolgok, aztán később a kiesés ellen küzdöttünk. A csapat — sokak szerint az én játékom révén is — bennmaradt. Ezek után elképzelhető meglepetésem és keserűségem, hogy a szezon végén — a korábbi ígéret ellenére! — nem újították meg szerződésem. — A csalódások után a visszavonulás gondolatával foglalkoztam. Markovits Szilárd, a Szeged elnöke ezekben a vívódásokkal teli napokban keresett meg. Hívott, hogy menjek le Szegedre — bíznak bennem, szükség van rám. Én elmondtam, hogy állásom Budapesthez köt, így edzés nélkül képtelenség mindezt megvalósítani. 0 abba is beleegyezett, hogy én hétközben Pesten tréningezzek, csak a meccsre kell megjelennem. Ha vasárnap a Szeged otthon játszik, elég ha szombat este leutazom. Szállodát biztosítanak és feleségemmel együtt várnak. Visszafelé pedig vasárnap este hálókocsival utazhatunk, hogy hétfőre pihent legyek. Természetesen minden költséget fedeznek. Ilyen feltételek mellett a szegedieknek igent mondtam. — Nagyon jól kijöttem a szegediekkel. Lakat Karcsi is akkor került be a csapatba. Egy kicsit a feleségem révén is. Nagyváradon játszottunk, a szállóban Markovits Szilárd kihirdette a pályára lépő csapatot. Meghallotta a mindenhová velünk utazó feleségem az összeállítást. Nagyon felcsattant, hogy a tehestéges Lakat miért nem játszik?! Egy szónak is száz a vége: feleségem rábeszélésére az elnök megváltoztatta az eredeti csapatot és így Lakat is a küzdőtérre léphetett. „Hálából" Lakat Karcsi egy olyan nagyszerű mérkőzést játszott. . . És ahogy a feleségem „ígérte" Lakattal győzött a szegedi csapat Nagyváradon! Ettől az időtől kezdve Lakat helye nem volt vitás a csapatban. — Ami engem illet sokszor ragyogóan ment a játék. Még az Üllői úton is legyőztük a Fradit. . . Én 50 pengő külön prémiumot kaptam az elnöktől! Kaptam persze mást is: amikor kimentünk a pályára egy régi ferencvárosi hölgyszurkoló örömmel üdvözölt: — De jó, hogy látlak Géza! Örülök a sikereidnek, jól nézel ki. A meccs után amikor a Szeged legyőzte a Fradit, ugyanez a hölgy: — Te hazaáruló! Te gazember! Gólt rúgtál a Fradinak! és dühösen rázta esernyőjét, a szitkozód ás közepette. . . Aztán eljött az idő, hogy az Üllői útiak ismét a keblükre öleltek. Az utolsó „percek” Szegeden — Nagyon vágytam vissza a Fradiba, szerettem volna ismét az Üllői úton játszani. De Markovits Szilárd hallani sem akart az elengedésemről. És kezdődött az 1942/43-as bajnokság. Tizen már levetkőztek, csak én hajtogattam a folyósón, hogy sérült vagyok, nem tudok játszani. Markovits Szilárd sem volt buta ember, tudta, hogy csak időt szeretnék nyerni az átigazoláshoz, és ugye ha már a Szegedben pályára lépek, egy évig maradnom kell. . . Azt mondta: — Nem baj, ha sérült vagy, menj be a kezdőkörbe ülj le a fűbe, — nekem csak az a lényeg, hogy a pályán legyél... A kritikus helyzetet egy váratlan esemény oldotta meg. Óriási kiabálás, idegeskedés és csak arra lettünk figyelmesek, hogy hadonászva küldenek mindenkit haza: — Leesett a kormányzó fiának a repülőgépe! Országos gyász, semmi szórakozás — minden ilyen jellegű esemény azonnal letiltva! 64
