Nagy Béla: Toldi Géza. A Fradi szív és szellem megtestesítője (Budapest, 1984)
— Nos, hogyan él benned első válogatottságod emléke? — Kellemes emlék, mert úgy érzem, hogy sikerem volt. Pedig tényleg vegyes érzelmekkel fogadták be válogatásom. Svájcban Kiéber Gabival kerültem egy szobába és mindjárt nagyon összebarátkoztunk. Ez a barátság a sírig tartott és bizony kevesen tudják, hogy a válogatottban nem fradista, hanem a hungáriás Kiéber Gabi volt mindig a szobatársam. Ami pedig az első válogatottságomon előforduló gyengébb erőnlétemet illeti: a meccs előtti napon én, buta gyerek olyan sokáig voltam jó melegvizes kádban, hogy szinte ájulásig fürödtem. Kiéber segített ki a vízből, lefektetett — gondoskodott rólam, mintegy idős testvér. Persze, erről a rosszul létemről nem szóltunk senkinek és másnap a fiúkkal együtt küzdöttem, amíg csak erővel bírtam... MINDEN ÉV FERENCVÁROSI ESEMÉNYEINEK BEMUTATÁSA UTÁN FELIDÉZZÜK TOLDI GÉZA VALAMENNYI VÁLOGATOTT SZEREPLÉSÉT. FELIDÉZZÜK GÓLJAIT, A RÓLA ÍRT KRITIKÁKAT, VÉLEMÉNYEKET. 1929 ŐSZÉN ISMÉT FELHÚZHATTA A CÍMERES MEZT. EZÚTTAL IS EGY KÜLFÖLDÖN JÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEN. 1929. szeptember 8. Prága: Magyarország—Csehszlovákia 1—1. A Fradi nagysikerű dél-amerikai túrája után került sor erre a mérkőzésre. Toldi amolyan hátravont bal- összekötőt játszott — közmegelégedésre. Egyébként ezen a mérkőzésen olyan nagy botrány tört ki, hogy a találkozó rövid időre félbeszakadt. A II. félidő közepén a prágai közönség ellepte a pályát és „kézitusában" igyekeztek győzelmet aratni. . . Turaynak két fogát is kiütötték.. . 1930: SIózi búcsúmeccsén ... Toldi a Pécs-Baranya elleni meccsen a 2. percben fejelt egy szép gólt, majd a 20. percben, a tizenhatos vonaláról bombázott a bal sarokba. — Melyik mérkőzésen szereztél gyors egymásutánban gólokat? Előfordult olyan, hogy mondjuk 10 perc alatt lőttél két gólt? — Előfordult, de már nem tudnám megmondani, hogy melyik külföldi városban. Egyébként a jó játékomhoz, nem kimondottan a gól volt a fontos. Inkább az, hogy sikerüljön az első akcióm. Ha ez sikerült, akkor fokozódott az önbizalmam, nőtt a játékkedvem — ami végülis gólt, vagy gólokat eredményezett. — Toldi Géza június 19-én játszotta első KK meccsét. A prágai találkozóra hogyan emlékezel? — Időnként szemkápráztatóan játszottunk. Bejöttek a cselek, jól sikerültek a lövések, szép akcióink voltak. Még a prágai közönség is tapsolt. Pedig a cseh közvélemény a mérkőzés előtt 4—5 gólos Slavia győzelmet várt. .. Toldi a Ferencváros 1930 nyarán lebonyolított nemzetközi túramérkőzésein összesen 16 gólt szerzett! A legtöbbet Belgrádban, a Jugoszlávia elleni meccsen: háromszor talált a kapuba! Külföldön melyik városban szerettél a legjobban játszani? — Prágába és Bécsbe szinte ,,hazamentünk". Sokat játszottunk ebben a két városban és időnként nagy „csatákat' vívtunk. Prágába különösen azért szerettem menni, mert ott is volt Fradi B-közép. A Prágában tanuló magyar egyetemisták alkották, és ezek a diákok — a nagy túlerő ellenére is — mindig kitettek magukért, csak úgy zúgott a biztatásuk. Toldi Géza 1930. július 13-án rendhagyó mérkőzés részese volt. A Ferencváros—Budai II találkozó Schlosser Imre jutalomjátékának számított. Toldi két bombagóllal „köszöntötte" az egykori futballnagysá- got, és kitűnő játékával a búcsúmérkőzés fényét emelte. — Mikor láttad először Slózit játszani? A későbbiekben milyen kapcsolatotok volt? — Slóziról inkább csak hallottam, játszani már nemigen láttam. A civil életben jóban voltunk, tiszteltem őt és szívesen beszélgettem vele találkozásainkkor. 1930 őszén nem úgy ment a játék, ahogy azt várták tőled. Rúgtál, fejeltél gólokat — de az igazi nagy alakításokkal adós maradtál. Volt ennek valami olyan oka, amelyről akkor nem beszéltél? Általában mindig őszintén nyilatkoztál a sajtónak? — Semmi különös okom nem volt, de hát nem ment a játék. Ugyanúgy edzettem, igyekeztem mint máskor, a meccseken azonban gyengélkedtem. Ilyen a többi játékossal is előfordult, ők sem tudtak magyarázatot adni egy-egy ilyen formánkívüli időszakra. A sajtó rendelkezésére mindig, minden közlendőmet szívesen adtam, sokszor a kellemetlen dolgokról is őszintén beszéltem. Igyekeztem segíteni a munkájukat, hiszen ez közös érdekünk volt. Hosszú pályafutásom alatt egyetlen újságíróval sem vesztem össze! Alii. kerület ellen szerzett gólod így örökítették meg: „Táncos hirtelen lefut, jó érzékkel centerez a kapu elé Toldi rohan a labdára s bár Fehér is öles léptekkel közeledik, a csatár feje előbb éri el a labdát és a hálóba kerül az első ferencvárosi gól! Maga Toldi is csak a hálóban akad meg a nagy lendülettől az óriási roham után. Szép gól volt." 13