Nagy Béla: Hajrá Fradi! Az Üllői úti stadion mérkőzései 1974-1984 (Budapest, 1984)
1984
orvos minden erőfeszítésénél. Sok Fradi mérkőzést láttam már a TV-ben, de a legjobb közvetítés sem tudja visszaadni azt az igazi milliót, csodálatos élményt, amit a mérkőzésen való személyes jelenlét biztosít. Ez volt az én legszebb, legemlékezetesebb mérkőzésem az újjáépített FTC stadionban. Időközben egészségi állapotom annyira megromlott, hogy rokkantsági nyugdíjba kellett vonulnom. Mérkőzésekre nem tudok eljárni, a sporteseményeket így csak rádióból, televízióból kísérhetem figyelemmel. De a távolból is csak azt kiáltom: Hajrá Fradi!" (Dr. Nagy József pártoló tag, Székesfehérvár, Lenin u. 57.) Vámos Tibor szintén Székesfehérvárról írt levelet: „Mivel én székesfehérvári f rád ista vagyok, ezért számomra a Ferencváros—Videoton mérkőzések még egyszer olyan fontosak, mint a többi találkozó. Az én mérkőzésem az 1975—76-os bajnokságban volt: az Üllői úti találkozó a bajnoki címért. A Videoton vezetés után képzelhetik mit éltem át a lelátón. .. Pusztai Laci gólja számomra örökké emlékezetes marad — ilyen értékes gólt Laci talán életében sem szerzett. Az izgalmas találkozó pedig úgy érzem mások helyett is mondhatom, kiérdemli az Én mérkőzésem címet." A harmadik levélidézetet a budapesti Dörnyei Zsolttól publikáljuk: „Az én mérkőzésem a Ferencváros—Liverpool találkozó volt. Ez a 0—0 egy életre szóló élmény volt. Ámulattal figyeltem a meccs minden mozzanatát. Mintha most történt volna: Látom, ahogy Dalnoki sétál a bemelegítő játékosok között, buzdítja őket. Aztán Bálint nagy lövései, Rab fejjátéka még az angolok ellen is hatásos volt. Látom, ahogy a szemerkélő esőben Máté az oldalkapufát találja el. Ez az eső a mi örömkönnyünk volt és siratta az angolokat. . . Ilyen meccsekért érdemes örökké az Üllői útra járni. Mert lesz még nagy csapata a Fradinak!" Egy csapatra való szurkolónak — minden különösebb indoklás nélkül — ezek voltak a legkedvesebb mérkőzéseik: Csabai Gyula (Budapest): FTC—Rába 6—1 (1974) Fehér István (Budapest): FTC—Liverpool 0—0 (1974) Jenovai Károly (Kisszállás): FTC-PMSC 5-2 (1983) Kulák János (Budapest): FTC—Rába 6—1 (1974) Nagy István (Budapest): FTC—Ú. Dózsa 5—0 (1982) Négyesi Lajos (Budapest): FTC—Ú. Dózsa 5—0 (1982) Novák László (Oroszlány): FTC-PMSC 4-0 (1981) Peczely Zoltán (Budapest): FTC—Ú. Dózsa 5—0 (1982) Szász István (Somoskőújfalu): FTC—FC Bruges 3—0 (1979) Szigeti Ferenc (Budapest): FTC-Ú. Dózsa 5-0 (1982) Zeller Adolf (Leányfalu): FTC-Ú. Dózsa 5-0 (1982) TUDJA ÖN? — Hogy az új FTC stadion első győztes meccsén (FTC—MTK 2—1) játszott Nyilasi először az Üllői úti stadionban. íme néhány játékosunk első Üllői úti mérkőzése: Ebedli: FTC-Telstar 5-0 (1974) Jancsika: FTC-FC Bruges 3-0 (1979) Koch: FTC-DVTK 3-1 (1979) Pogány: FTC-DVTK 3-1 (1977) Pölöskei: FTC-DMVSC 3-2 (1981) Rab: FTC—Liverpool 0—0 (1974) Takács: FTC-MTK 2-1 (1974) Zsiborás: FTC—Kaposvár 2—2 (1977) — Hogy az Ebedli testvérek először egyszerre léptek pályára az Üllői úti stadionban. — Albert Flórián még az új Üllői úti pályán is szerzett gólt! A Rákosi, Novák, Albert búcsúmérkőzésen, a Vojvodina elleni 1975-ös találkozón a Ferencváros egyetlen gólját Flóri szerezte. — Kű és Szőke mindössze egyszer játszhattak az új stadionban — a pályaavatón. . . — Csupán csak három olyan játékos van aki az új pálya avatása óta minden évben játszott az Üllői úton! A három kitűnő labdarúgó: Ebedli, Nyilasi és Rab. Takács Laci csak a katonaság miatt hagyott ki egy évet. . .-Eddig (1984. január 1.) 77 ferencvárosi labdarúgó játszott az FTC csapatában az Üllői úton DÍJMÉRKŐZÉST. 1984-ben várjuk az új fiúk bemutatkozását. .. — A pályaavató mérkőzésre az ülőhely 80, az állóhely 50 Ft-ba került. A bevétel: 1 614 870 Ft volt! — A pályaavatón a Wágner Rudolf vezényelte honvéd zenekar játszotta a Fradi indulót. — A pályaavatón Juhász István négyszázadszor játszott az FTC csapatában! — Az FTC—Vasas mérkőzés szünetében a Fradi tornászok remek látványos gyakorlatokkal szórakoztatták a közönséget. — 1975. december 3-án — a labdarúgó-szakosztály fennállásának 75. évfordulóján — avattuk fel a klubház falára helyezett rézdomborművet, amely a régi 38