Nagy Béla: Hajrá Fradi! Az Üllői úti stadion mérkőzései 1974-1984 (Budapest, 1984)

1980

Az a bizonyos szombati MNK döntő a Népstadion­ban volt és nem úgy zárult, ahogy terveztük. A győriek 1-0-ra győztek. 103. FTC—FC BRUGES 3-0 A kapuban négy év után ismét Géczi állt! Ez volt a búcsúmérkőzése, helyesebben búcsú 10 perce. A nagyszerű kapus ugyanis az első 10 percben őrizte a ferencvárosi hálót, majd nagy taps közepette átadta helyét Zsiborásnak, a csapatkapitányi karszalagot pedig Nyilasinak. A Fradi a hátralévő időben egyik legbiztosabb nemzetközi győzelmét aratta. Időnként látványos játékkal sorra születtek a gólok — az újonc Nagy Mihálynak is sikerült góllal bemutatkozni — így a találkozó nagy taps közepette ért véget. 104. FTC—KUVAIT SC 1-1 A barátságos nemzetközi mérkőzést a nyári melegben csak minimális érdeklődés kísérte: a találkozót 69-en tekintették meg! (Megszámoltam. . . ) Pogány góljával félidőben még a Fradi vezetett, de aztán a vendégek egyenlítenitudtak.Sőt ha a helyzetkihasználásuk jobb, még „meglepetés" is születhetett volna. 105. FTC-PMSC 3-1 Az 1979—80. évi bajnokság rajtján a 81. percig 1—1 volt az eredmény! így nem véletlenül nyilatkozta Friedmanszky edző: — Szikrázó mérkőzésen nehezebben nyertünk, mint azt az eredmény mutatja. Bizony a hátvéd Judik segítsége nélkül talán pontveszteséggel kezdett volna a ferencvárosi gárda. Ugyanis a 81. percben az előretörő Judik szerezte a Ferencváros vezető gólját! 106. FTC—TATABÁNYA 2-1 A Ferencváros keserves győzelmet aratott. A vezető gólt ritkán látható öngólból „szereztük". Tepszics beadását Néder előrevetődve fejelte a saját kapujába! A második gólt a Pusztai felvágása miatt ítélt tizen­egyesből Pogány szerezte. 107. FTC—RÁBA ETO 5-2 „Az utolsó félórát leszámítva egyenrangú felek szóra­koztató játékát, sok szépséget felvonultató küzdelmét láthattuk. Az FTC viharos támadássorozatával öt perc alatt tette egyértelművé a sokáig nyílt találkozó végkimenetelét". (Népsport) Az ötből Pogány gólja volt a leglátványosabb: Mészöly a három védő gyűrű­jében szorongó Ebedlihez emelte a labdát, aki önzet­lenül visszagurított és a jókor érkező Pogány 15 m-ről óriási gólt lőtt. 108. VOLÁN-FTC 1-0 A veretlenül az első helyen álló FTC a 15. helyezett Volántól szenvedte el ebben az idényben első veresé­gét! A vendégcsapat a 8. percben szerezte meg a vezetést, és ezután 82 percen át hiába rohamoztak a mieink. A görcsös erőlködés, a gyenge játék kihagyott helyzetek sokaságát hozta. Nem mindennapi fütty­koncert közepette ért véget a találkozó. 109. FTC-MÁV ELŐRE 1-0 A mérkőzés sorsát eldöntő gól 1 perccel a befejezés előtt született! Pogány 18 méterre a kaputól szabad­rúgáshoz tehette le a labdát. Okosan, a sorfal mellett a bal felső sarokba csavarta a labdát. 110. SPARTAK KOMARNO—FTC 1-0 A rossz sorozatban lévő Ferencvárost a csehszlovák csapat is „elkapta". Komarnóban alig hitték el a győzelem hírét. . . Kakas egyébként ekkor védett először a Fradiban. 111. FTC-DVTK 3-1 A Fradi ezúttal lelkesen, nagy küzdőkedvvel játszott. Különösen Pusztai tett sokat a győzelemért. Mind­három gólban „benne volt". íme az egyik megmoz­dulása: a balösszekötő helyén vezette a labdát, aztán nagy erővel 25 m-ről váratlanul rálőtte. A 16-os táján helyezkedő Salamon hátán megpattant a labda és irányt változtatva, a bal sarokba perdült. Öngólnak számít ugyan, de Pusztai érdeme vitathatatlan. 112. FTC—DMVSC 3-1 A 45. percben ritkán látható gólt kapott a vendég­csapat. Ebedli nagyszerű labdával indította a jobb szélen Pusztait, aki nagy vágta után lágyan ívelt a 11-es pont tájékára. Az érkező Ebedli elől Menyhárt egyből akarta kivágni a labdát, de pontosan Ebedlit találta telibe, akiről a kifutó Szabó mellett az üres kapuba gurult a labda... 113. FTC-DUNAÚJVÁROS 4-2 Három perc alatt három gól született! A 69. percben 23

Next

/
Thumbnails
Contents