Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)

II. rész. A "Wunder-Manschafttól" a magyar "Aranycsapatig" 1923-1955

.az elsőnél sokkal nagyobb szerencsétlenség követ­kezett be az állóhelynek a város felőli kanyarjá­ban. „A lelátóról csak azt lehetett látni, hogy meg­mozdul a hatalmas embererdő az állóhely tenisz­pálya felőli sarkában és lefelé zuhan. Két perccel később már a tett színhelyén voltunk és így kö­zelről még borzalmasabb volt a látvány. Mintegy 8 méter szélességben szakadt be a ma­gas betonoszlopokra helyezett padlózat. A deszka és oszlopdarabok közül véres ruhában, jajgatva másztak elő azok, akik járni tudtak. A helyszínre siető rendőrök, mentők és tűzoltók a romok alól húzgálták ki a sebesülteket. A romok alól kimentetteket a teniszpálya szélén a gyepen fektették le. Perceken belül nagy szirénázással tíz mentőautó érkezik, továbbá teher- és személyautó­kat is igénybe vesznek a sebesültek elszállítására.” Sokan szereztek ekkor életre szóló sérülést, de szinte csodával határos módon egyetlen haláleset sem történt... A mérkőzés a szerencsétlenség ellenére pár per­ces szünet után folytatódott. Szusza így nyilatko­zott a mérkőzés után: — Rettenetes érzés vett erőt rajtunk, jómagam hosszú ideig szinte önkí­vületi állapotban lézengtem a pályán. Még Pawu- za, az osztrák hátvéd is sírt az események hatása alatt. A játék folyt, de a hangszórón keresztül állan­dóan kérték a mérkőzésen levő orvosokat a bal­eset színhelyére. Sajnos, ez a mérkőzés nem az öt magyar gól, hanem a tragikus szerencsétlenség miatt vált em­lékezetessé ... 1947. szeptember 14. Bécs, Práter stadion, 60 000 néző Vezette: Galeatti (Olaszország) AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 4-3 (2-1) G: Binder 2, Körner II, Hahnemann ill. Szusza 3 Ausztria: Musil — Wagner II, Happel — Brinek, Gemhardt, Joksch — Decker, Hahnemann, Stojas- pal, Binder, Körner II. Cs: Decker h. Melchior (szünetben) Szövetségi kapitány: Edi Bauer Csapatkapitány: Hahnemann Magyarország: Tóth (Újpest) — Pósa (Vasas), Szűcs S. (Újpest), Laborcz (Újpest) — Bozsik (Kis­pest), Nagymarosi (Újpest) — Egresi (Újpest) Szu­sza (Újpest), Deák (FTC) Keszthelyi (Csepel), Pus­kás (Kispest) Cs: Deák h. Szabó (MATEOSZ) a szünetben. Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor Csapatkapitány: Egresi A Keleti pályaudvaron az indulás előtt Szusza így nyilatkozott: — Egygólos vereséget várok Bécsben. Nem tudom hogy miért, de az az érzé­sem, hogy kikapunk. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem fogunk harcolni. Sajnos ezúttal legalább olyan jó jósnak, mint góllövőnek bizonyult... Ugyanis Szusza három gólja sem volt elegendő a győzelemhez! Az osztrá­kok már 2-0-ra vezettek, de a mieink kiegyenlí­tettek. Ezután 3-3-ra alakult az eredmény és a döntő gólt végül a hazaiak érték el. A Wiener Montag tárgyilagosan elismerte: „Sze­rencsével győztünk! Az első félidőben jobbak voltak a magyarok, mégis mi vezettünk. A II. fél­idő 20. percéig a magyarok fölényes játékot mu­tattak, de a hajrában szerencsével mi győztünk.” Weltpresse: Szerencsés győzelem. Semmi okunk sincs arra, hogy büszkék legyünk erre a győzelem­re. El kell ismernünk, hogy csapatunknak nem közönséges szerencséje volt. A magyar csapat jobban játszott s a második félidőben húsz percen át olyan fölényben volt, hogy ha egy kis szeren­cséjük van, a mieink katasztrofális vereséget szen­vedtek volna. Bizony 3-3 után, ha ez a két helyzet bemegy: Szabó látványos egyéni akció végén az ötösről úgy taßlta el a kapufa élét, hogy onnan kifelé perdült a labda. A másak nagy ziccer: „Puskás egyedül tör ka­pura, Musil kifut, Puskás elgurítja mellette a lab­dát, és az centiméterekkel gurul az üres kapu mellé...” A szövetségi kapitány a játékvezetőt is hibáz­tatta: — MacSka-egér harc folyt a pályán. Az a csapat nyert, amelyiknek a játékvezető segített. Az osztrákok javára megítélt 11-es nem volt jo­gos, nekünk viszont a büntetőterületen belül két méterrel történt szabálytalanságot kivitte a 16-oson kívülre! A derék szövetségi kapitányt még egy bosszú­ság érte a meccs után: amikor a csapat hazafelé utazott, Gallowich leszállt Hegyeshalomnál egy pohár italra. A vonat közben elindult, így a vá­logatott a kapitány nélkül érkezett Budapest­re... 51

Next

/
Thumbnails
Contents