Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)

II. rész. A "Wunder-Manschafttól" a magyar "Aranycsapatig" 1923-1955

megkaptuk. Meglepett a hatalmas tömeg, amely az ostrom utáni időben a nemzet élni akarásának a kifejezője. Gallowioh Tibor szövetségi kapitány: — Boldog vagyok, hogy kapitányságom első csapata meg­nyerte a mérkőzést. A győzelmet feltétlenül meg­érdemeltük, hiszen 4—5 góllal jobbak voltunk. Nem 11-esből kellett volna gólt lőnünk, mert sok jó helyzetünk volt, de ezek a balszerencse, vagy a kitűnően védekező Ploc miatt meghiúsultak. Mező Ferenc dr.: — A magyarok a felkészülést illetően előnyben voltak négy hónappal, a felszaba­dulás következtében hamarabb kezdték az edzést. A mieink előnyben voltak technikában és kondi­dóban is, az eredmény igazságos. Becskő József; az MLSZ elnöke: — Érdekes küz­delem, csatársorunk nagyon jól játszott, nem volt szerencséje a lövésekben. Ploc kapus kitűnően védett. A történelmi mérkőzést öt osztrák és öt magyar játékos rövid nyilatkozatával zárjuk: Sesta: — Jó játék volt. Két ítéletével a játék­vezető teljesen elrontotta a mérkőzést. Komminek: — Sárosi Béla volt a magyar csa­pat legjobbja. Ploc: — Alapos munkát adtak nékem a magyar csatárak... Zisohek: — Megérdemelten győztek a magyarok. Jerusalem: — Rettenetes bíráskodás... A ma­gyarok jól játszottak. Zsengellér: — Az osztrákok most is olyan szé­pen játszanak, mint régen. 5-2 lenne a reális ered­mény a javunkra. Rudas: — Négyszer voltam eddig válogatott, mind a négyszer győztes csapatban szerepeltem! Lakat — Boldog vagyok, hogy az első váloga­tott szereplésem alkalmával győzni tudtunk. Sárosi III: — A győzelmet feltétlenül megérde­meltük. A javunkra megítélt 11-es túl szigorú volt. Bíró: — örömmel tölt el az, hogy nyertünk, és hogy 34. születésnapomon kapitánya lehettem a magyar válogatottnak ... Hogyan jött létre a 24 órán belüli „visszavágó”? A Sportnapok keretében az augusztusi osztrák— magyart másnap egy jugoszláv—magyar váloga­tott mérkőzés követte volna. A jugoszlávok azon­ban nem tudták csapatukat összehozni, így le­mondták a mérkőzést. Az MLSZ kérésére az oszt­rákok augusztus 20-án is vállalták a játékot, így nem maradt esemény nélkül a mérkőzésre kiéhe­zett pesti közönség. 1945. augusztus 20. Budapest, Üllői út, 20 000 néző Vezette: Hertzka Pál MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 5-2 (4-2) G: Szusza 2, Puskás, Zsengellér, Vincze II, ill. Kominek, Decker Magyarország: Csikós (FTC) — Balogh II (Új­pest), Szűcs S (Újpest), Bíró (MTK) — Kirádi (Új­pest), Lakat (FTC) — Szabó (Szombathely), Szusza (Újpest), Zsengellér (Újpest), Puskás (Kispest), Vincze II (Salgótarján) Szövetségi kapitány: Gallowich Tibor Csapatkapitány: Bíró Sándor Ausztria: Ploc—Bortoli, Sesta — Koller, Ocwirk, Müller — Kominek, Decker, Gerhardt, Jerusalem, Fischer Cs. Müller h. Zischek, Fischer h. Burek mind­kettő a szünetben. Szövetségi kapitány: Zankl dr. Csapatkapitány: Sesta A labdarúgás szerelmesei megragadták ezt a rit­ka alkalmat, és a hétfői találkozóra is szép szám­mal kimentek az Üllői úti pályára. „A közönség érdeklődéssel figyeli az osztrák—magyar kézilab­damérkőzést és az atlétaszámokat. A magyar csapat már öltözködik, úgy látszik, még hiányoznak egy páran, mert felhangzik a mikrofonon keresztül: A szombathelyi Szabó és Lakat menjen az öl­tözőbe! ' Kik az új játékosok a csapatban? — kérdezték a kapitányt. — Balogh II, Kirádi, Szabó, Puskás és Vincze lesz az új fiú. Jávor Pál szövetségi edző megemlíti, hogy a mai csapatot sem tartja sem­mivel sem gyengébbnek a tegnapinál. Sőt, a csatá­roktól sókkal eredményesebb játékot is várok ... A szakember nem csalatkozott, hiszen az újon­cokkal tűzdelt gárda egy „ötöst” rúgott! Idézzük fel az első és az utolsó gólt: a 12. percben Lakat labdáját Szusza kapta, az összekötő Zsengellérnek továbbított. Ö kicselezte Sestát, egészen az alap­vonalig futott, majd hátragurította a labdát Pus­kás elé, aki közelről élesen a hálóba vágta a véd- hetetlen gólt! (Ez volt Puskás első gólja a váloga­tottban !) A végeredmény már a II. félidő 11. percében kialakult. „Zsengellér pompásan teszi ki Szuszát, 48

Next

/
Thumbnails
Contents