Nagy Béla: Nosztalgia napló 1-3. A Fradi műsorlap különkiadása
Nosztalgia napló 2. A Fradi Műsorlap téli különkiadása
1953 augusztus 30. Bp. Vörös Lobogó (MTK)—Bp. Kinizsi 2 :0 Tíz nappal a Népstadion megnyitása után labdarúgóink is szerepelhettek az impozáns sportlétesítményben. A bemutatkozás nem a legjobban sikerült. A Kinizsi lelkesen játszott ugyan, de csak megnehezíteni tudta a kiváló erőkből álló ellenfél győzelmét. szeptember 19. Bp. Kinizsi—Csepeli Vasas 3 :3 A Népstadionban első gólunk így született: „A 13. percben a jobb oldalra átkeveredett Csoknyai ível a kapu elé. Tóth I nem tudja elcsípni a labdát Mátrai elől, a labda a 11-es pont felé gurul, Hári ráfut és 8 m-ről nagy erővel a kapuba lövi." Az első gól mellett az első bajnoki pontot is ekkor szereztük a Népstadionban. november 1. Bp. Kinizsi—Bp. Postás 4 :3 Ez volt az első győzelmünk a Népstadionban! Az örömet az sem csökkentette, hogy potyagólok sokaságával alakult ki az eredmény. Az ekkor még középcsatárt játszó Mátrai három góllal járult a győzelemhezl 1954 március 21. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi 2 :0 április 16. Flamengo—Bp. Kinizsi 5 :0 Első nemzetközi mérkőzésünk a Népstadionban. A hétköznap ellenére is zsúfolt lelátók előtt játszották a mérkőzést, amely brazil bemutatót hozott. május 2. Bp. Kinizsi—Bp. Dózsa 3 : 2 május 9. Bp. Kinizsi—Bp. V. Lobogó 3 :1 augusztus 20. Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 3 :1 Esti kupa döntő augusztus 29. Bp. Kinizsi—Bp. V. Lobogó 2 :0 szeptember 1. Bp. Kinizsi—Vasas Izzó 1 :1 szeptember 5. Bp. Dózsa—Bp. Kinizsi 4 :1 szeptember 12. Bp. Kinizsi—Dorogi Bányász 2 :1 Ekkor játszottunk először vidéki csapattal a Népstadionban, október 17. Bp. Kinizsi—Szegedi Haladás 3 :2 november 7. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi 3 :1 december 4. Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 5 :1 1955 március 27. Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd 0 : 0 A találkozót 98 ezer néző tekintette meg. Bajnoki mérkőzésen ez a nézőcsúcs! március 30. Bp. Kinizsi—Dorogi Bányász 3 :1 április 3. Bp. Kinizsi—Szolnoki Légierő 7 :0 április 9. Bp. Kinizsi—Austria 4 : 2 Húsvéti torna április 17. Bp. Vasas—Bp. Kinizsi 2 :1 április 30. Bp. Kinizsi—Győri Vasas 6 :1 május 15. Bp. Kinizsi—Tottenham Hotspur 4 :1 Egyesületünk első angol ellenfele a Népstadionban, május 22. Bp. Kinizsi—Bp. V. Lobogó 0 :0 június 5. Bp. Dózsa—Bp. Kinizsi 4 : 0 június 11. Bp. Kinizsi—Vasas Izzó 3 :0 június 20. Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd 4 :4 A Kinizsi korszak egyik legjobb mérkőzése, bravúros szereplése: a Honvéd már 3 :0-ra, majd 4 : 1-re is vezetettl szeptember 4. Bp. Kinizsi—Szombathelyi Törekvés 5 : 3 október 9. Bp. Kinizsi—Salgótarjáni Bányász 6 :1 október 23. Bp. Kinizsi—BSK Belgrád 5 :2 október 30. Bp. Kinizsi—Vasas Izzó november 6. Bp. Kinizsi—Bp. Dózsa november 20. Bp. V. Lobogó—Bp. Kinizsi december 11. Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 1956 április 1. Bp. Kinizsi—Rapid április 8. Bp. Vasas—Bp. Kinizsi április 21. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi április 22. Bp. Honvéd, Kinizsi vegyes—Botafogó május 2. Bp. Kinizsi—Bp. Dózsa május 6. Bp. Kinizsi—Salgótarjáni Bányász május 13. Bp. Kinizsi—Tatabányai Bányász június 10. Bp. Kinizsi—Lens június 17. Bp. Kinizsi—Bp. V. Lobogó július 28. Bp. Kinizsi—Aarhus A dán csapat ellen arattuk a Népstadionban a legnagyobb gólarányú nemzetközi győzelmetl augusztus 12. Bp. V. Lobogó—Bp. Kinizsi 3 : 2 szeptember 2. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi 3 : 2 szeptember 9. Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 2 : 1 1957 március 31. FTC-SBTC 3 : 2 A Népstadion villanyújságján először írták ki a csapat nevét: „Ferencváros". 4 :2 Húsvéti torna 1 : 0 2 : 1 6 :2 0 :0 1 : 1 3 :2 7 : 1 6 :2 10 :0 április 7. FTC—Csepel április 21. FTC—Partizán április 22. FTC—Vojvodina április 28. FTC—Vasas május 12. Ü. Dózsa—FTC május 19. MTK—FTC június 2. FTC—Pécs-Baranya június 8. FTC—Honvéd augusztus 18. FTC—MTK augusztus 25. FTC—Komló szeptember 8. FTC—Dorog szeptember 28. FTC—Csepel október 13. FTC—Vasas október 20. MTK—FTC október 27. Haladás—FTC 2 :2 1 :0 Húsvéti torna 1 :0 Húsvéti torna 1 : 1 2 : 1 1 :0 3 : 0 2 :1 : 1 Esti Kupa döntő 3 : 1 6 :2 2 :0 3 :2 4 :1 3 : 1 A szombathelyi volt az első vidéki csapat, amelytől vereséget szenvedtünk a Népstadionban! november 17. FTC—SZEAC 1 : 1 december 1. Honvéd—FTC 2 :0 1958 március 2. FTC—Csepel április 3. FTC—Honvéd május 25. FTC—Radnicski június 22. FTC—Lokomotiv Moszkva június 28. Ü. Dózsa—FTC július 9. FTC—Tatabánya július 20. MTK—FTC július 27. FTC—Vasas augusztus 16. FTC—Linzer ASK augusztus 17. FTC—Austria augusztus 20. FTC—SBTC Az FTC először szerepelt MNK döntőn a Népstadionban!