Nagy Béla: Nosztalgia napló 1-3. A Fradi műsorlap különkiadása

Nosztalgia napló 2. A Fradi Műsorlap téli különkiadása

ta. Az Üllői úton 10 ezer néző előtt a Ferencváros 5 : 1-re győzött a SZAC ellen, és az öt gólból négyet Deák „Bamba" szerzett. Az elsőt a 40. percben: Sin- ka labdájával kiugrott és a kifutó Polócz mellett 8 m- ről a kapu közepébe küldte a labdát. Az álmosan kezdő Fradi ezzel a góllal egyenlített, majd all. fél­időben jött a folytatás. „Az utolsó negyedórában De­ák hozzálátott a gólgyártáshoz. — Még szerencsénk, hogy Deák Feri idejében felébredt — jegyezte meg egy fradista. — Mi lett vol­na, ha csak a mérkőzés után jut eszébe, hogy ő már a Fradiban van és szabad neki gólt lőnie a SZAC hálójába ..Deák rúgott is összesen négyet! Aztán a következő években is az állandó góllövők között em­legették. Az FTC 1948-49-es bajnokcsapatának is ő volt a gólkirálya. Ebben a szezonban 59 gólt szerzett, amely minden idők bajnoki gólrekordja! BRANIKOVITS LÁSZLÓ Az ifiből gólkirályként felkerült Albert „hason­mástól" sokat vártak a szakemberek, szurkolók egy­aránt. A sikeres kezdet már a második bajnoki mérkő­zésen biztosított volt. Branikovits 1967. március 12- én, első vidéki NB l-es mérkőzésén gólt szerzett. (FTC -Pécs 2 : 0) „A 76. percben Rákosi szögletét Konrád kifejelte, de röviden. A labda Branikovits előtt patto­gott, s ő 11 m-ről ballal kapura lőtt. A nem túl erős lövés nyomán a kapu baloldalába került a labda, 2 :0". Branikovits nevéhez fűződik az új FTC stadion el­ső gólja! Most ezt idézzük: „A 22. percben Bálint mesterien indította Branikovitsot. A csatár a 16-oson belül előbb elvétette a labdát, majd mielőtt Csetényi közbe tudott volna avatkozni, újból birtokba vette és 14 m-ről lőtt. A labda a kapu közepe táján a hálóba kötött ki, 1 : 0! Sporttörténelmi gól: a zöld—fehérek új stadionjában ez volt az első FTC gól. Az Üllői úti közönség csaknem 11 év után újra tapsolhatott Fradi- gólnak . . (1974. június 1. FTC—MTK 2:1) TÓTH POTYA ISTVÁN Tóth Potya első mérkőzését az FTC-ben éppen volt egyesülete ellen játszotta: 1912. szeptember 2. Üllői út: FTC-NSC 13 : 1! „Az egész mérkőzés középpontjában Tóth az NSC volt reprezentatív csatára lévén, ki jelenleg az FTC- nek van igazolva. Ki egymásután kétszer, majd a má­sodik félidő elején még egyszer tette a labdát, szép hosszú lövésekkel volt csapata kapujába." Tóth Potya igen sok gólt lőtt nehéz szögből, az alapvonal közeléből. Amikor később a Fradi edzője lett, Kohuttal sokat gyakoroltatta ezt, és így még szögletből is születtek gólok ... SZOKOLAI LÁSZLÓ Élvonalbeli csapataink 1977 nyarán a Bajnokok Tornája elnevezésű mérkőzéssorozaton szerepeltek. Valamennyi találkozó semleges pályán volt, a Fradi például Tapolcán küzdött a Haladással. Az új igazolá- sú csatár Szokolai László szerezte meg a vezető gólt: közelről a bal sarokba rúgta a labdát. A jó folytatás elmaradt, hiszen az 1 : 1-es döntetlen eredmény utáni tizenegyes párbajban a mieink alulmaradtak. (Szoko­lai nem volt a 11-es rúgok között.) Szoki első bajnoki mérkőzésen lőtt gólja is szomo­rú emlékű találkozón történt: (Vasas—FTC 4:1) 2 : 0-ás Vasas vezetés után Takács átadásával Pogány az alapvonalig futott, átívelte a labdát Mészároson és Szokolai három lépésről a hálóba fejelt. Az egyenlítés már nem sikerült, sőt újabb Vasas gólok következtek. Szokolai teljesítményéről viszont megállapították, hogy egyedül az ő megmozdulásai jelentettek gólve­szélyt ... Szerencsére azóta is sokszor töri magát a kapu előtt, és öt év alatt alaposan felzárkózott a ferencvá­rosiak góllövőlistáján. 1982 őszén ő lőtte a legtöbb gólt a Ferencváros csapatában, így az e célra felaján­lott Cooptourist kupát Szokolai László nyerte! RÁKOSI GYULA Talán sokan emlékeznek, hogy 1957 nyarán a „kis Fradi" sorra nyerte az Esti Kupa mérkőzéseket. (Az első csapat Ausztráliában portyázott.) Nos, az Esti Kupa döntőben az FTC ellenfele az MTK jó erők­ből álló csapata volt. 1 : 0-ás félidő után a 46. percben gyönyörű támadás végén újabb gólt ért el a Ferencvá­ros: Tarsoly—Dálnoki volt a labda útja. A jobb szélső beadását Rákosi előrevetődve mintegy 6 m-ről fejelte a kapu jobb oldalába, 2 : 0. Napjainkban Rákosi hogyan emlékezik erre a gól­jára? — Előtte soha nem fejeltem ilyen gólt, sőt utána sem. Igaz több alkalommal próbálkoztam, de soha­sem sikerült. Egyszer Dorogon előrevetődés közben kitörték három fogamat — ettől végképp elment a kedvem a csukafejesektől. Rákosi Gyula első bajnoki gólja 1957. október 27-én a Népstadionban, a Haladás elleni meccsen született. — Friedmanszkytól kaptam egy jó labdát, kiug­rottam és kb. 12 méterről laposan lőttem hálóba a labdát. Kettős öröm is ért ezzel a góllal, hiszen ki­egyenlítettünk, és első bajnoki mérkőzésemen gólt szereztem. Az Üllői úton nőttem fel, így nekem az első itt lőtt hivatalos gólom is felejthetetlen. 1959 júliusában a Vorwárst Berlin ellen kapásból lőttem

Next

/
Thumbnails
Contents