Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 3. Az ezüstlabdától az MNK-ig (Budapest, 1981)

1968. 16 év ufón újra MTK siker! Az 1968—1972. közötti időszak kupaérdekességét az Ú. Dózsa és a Bp. Hon­véd szolgáltatta. Mindkét csapat kétszer játszott a döntőben, de amíg a lila­fehérek mindkétszer győztek, a Honvéd mindkétszer veszített. Az 1968-as dön­tőben az MTK ellen: MTK—Honvéd 2:1. A döntő három góljának története: „Sárközi középre adott. Kékesi kapura akart rúgni, rosszul találta el a lab­dát, az Szuromi lábában elakadt. A csatár lekezelte, és 11 méterről laposan a jobb sarokba gurított. A 8. percben 1 :0. A Honvéd a 28. percben egyenlí­tett. Kocsis robogott el a jobbszélen, középen Fekete elé játszott, ő félfordulat­tal 15 méterről félmagasan a bal sarokba lőtt - 1:1. 60. perc: Sárközi húzott kapura, 9 méterre lehetett attól, amikor Kelemen­től szorongatva elveszítette a labdát, Bicskei felszedte, közben Kelemen el­gáncsolta Sárközit. A támadás mögött futó Soós játékvezető sípolt, 11-est ítélt. A 11-est Oborzil nagy erővel a kapu jobb oldalába küldte — 2:1." A mérkőzés végén az öltözőbe vonuló játékosokat Hidegkúti Nándor edző köszöntötte (1952-ben ő vette át utoljára a kupát az MTK-nakl): Fiúk nem is tudják most még felmérni, milyen nagy dolgot vittek vég­hez. Annyi év után ismét megnyílt előttünk a lehetőség, hogy kilépjünk Európa labdarúgásának színpadára. 15 évet játszottam az MTK-ban, de csak egyszer nyertük meg a kupát, pedig háromszor bajnokok is voltunk. Köszönöm a be­csületes küzdelmet.” MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁGI KUPA 1968. Negyeddöntő: MTK-Ú. DÓZSA BP. HONVÉD-SBTC SZEGEDI VSE-VASAS 4:3 1:0 1:1 (Az alacsonyabb osztályú csapat, az SZVSE jutott tovább.) PÉCSI DÓZSA-CSEPEL 2:1 6 81

Next

/
Thumbnails
Contents