Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 3. Az ezüstlabdától az MNK-ig (Budapest, 1981)
Két perc sem telik bele, mór újabb pompás akció viszi előre a labdát: Korányitól Lázár kapja, ő befelé játszik Túráinak, a centerhalf rögtön előre dobja Toldinak, ez két újpesti között meglepő szépen csúsztat ki Sárosinak, Sárosi fut, s hiába üldözik, Futó is elkésik, a 16-osról lövés száll a jobb felső sarokra, és Aknai tehetetlen a lécről bepattanó remek dugóval szemben. 5:0. Nem megy semmi az Újpestnek! Pedig a 31. percben még 11-ese is van. Avar lövésébe Korányi beleütött. P. Szabó a nagy 11-es rugó lőtte félmagasan — arasznyival mellé! — Viszont a 35. percben Kohut támad, Toldi elé játszik, a lövésbe Sáros nyúl bele, róla röviden Sárosi elé pattan a labda, és a center biztosan lő a sarokba. 6:0. A második félidő 5. percében Sárosi kifejeli a labdát a jobbszélre, Táncos futtában átveszi, senki sem ér a nyomába, Aknai kifelé indul, de a szélső lábáról mellette biztosan száll a hálóba a második Táncos gól. 7:0. A 25. percben Lázár szép keresztlabdájával Takács fordulásból kiugratja Táncost, a szélső megint elrobog az újpesti védők mellett, begurít, és Toldi úgy bevágja, hogy Aknai erről igazán nem tehet. 8:0. A 27. percben szabadrúgás az Újpest ellen. Sárosi Lykának gurít, ez előre ad Takácsnak, aki elhúz Futó mellett, és laposan a bal sarokba lő. 9:0. Aknai kirúgását a 29. percben Turay Kohutnak vágja ki, ez pompás lendülettel viszi rá a labdát a kapura, 12 méterről megvágja, és Aknai csak érinteni tudja az erős lövést, a labda nem áll meg a túlsó oldalhálóig. 10:0. Két számjegyű eredmény. Az emberek hüledeznek, tanácstalanul néznek egymásra: mi ez? A 33. percben Papp elengedi P. Szabót, aki a 16-osról lő, a labda a kapu előtt ugrik, és a vetődő Háda mellett becsúszik. 10:1. Kohut beadása a 38. percben Sárosi mellére száll, egy csel, Aknai beugrik a lövésbe, a labda Takács elé pattan, s ő betalál az üres kapuba. 11:1. A Ferencváros feltámadt ezen a kupadöntőn, s oly remek támadójátékot játszott, amely előtt nem állhatott meg az Újpest, s amely magától valóan hozta a nagy, évtizedekig talán örökre emlékezetes eredményt. A Ferencvárosi tábor kirobbanó örömmel fogadta a hatalmas győzelmet. Mikor a bíró utolsót füttyentett, az állóhely oldalról tomboló erővel hangzott a kiáltás: — haj-rá Fra-di! éljenzés hangzott, a játékosok pedig boldog örömmel sorakoztak az asztal elé, amelyen a Magyar Kupa állott. Az asztal mögött már a mérkőzés utolsó perceiben elhelyezkedett az MLSZ vezérkara, és az ünnepélyes átadás vendégei. Usetty Béla lépett az asztal elé a fényképezés után, s a következő beszéddel adta át a kupát a Ferencvárosnak: — A szép játéknak, amelyet még akár órákig elnéztünk volna vége van, s a győztesnek meleg gratulációval adom át a Magyar Kupát. Fiúk megérdemeltétek a győzelmet! 50