Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 3. Az ezüstlabdától az MNK-ig (Budapest, 1981)

BAJNOKOK TORNÁJA VÉDŐK: 1974: VASAS SC 1975: BP. HONVÉD 1976: ÚJPESTI DÓZSA 1977: BP. HONVÉD „Igazán csak dicsérni lehet azokat, akik kezdeményezői voltak a Bajnokok Tornájának. A küzdelmek során sok ezren szurkoltak a lelátókon, s bizonyára azok is nagyszerűen szórakoztak, akki a televízió képernyőjén nézték végig a döntőt. Most a versengések befejezése után nyugodt szívvel megállapíthatjuk: többet kaptunk a vártnál. Az igények ugyanis nem lehettek magasak, mivel a BT-t a formábahozó időszak elején rendezték meg, olyankor, amikor a já­tékosok napi négy órás edzések után léptek pályára, érthetően fáradtan. A BT egyik célja éppen az volt, hogy segítse a csapatok felkészítését, a for­mába hozást, támpontot adjon a szakvezetők további munkájához. Nagyon örvendetes, hogy voltak csapatok, amelyek szívügyet csináltak a jó szereplésből. Ilyen volt a döntőbe jutott két együttes is. A Videotont fűtötte a vágy, hogy bizonyítsa: méltán kapott meghívást a tornára, a Vasas pedig kezdettől a végső győzelem igényével lépett pályára. 11lovszky Rudolf már az első mérkőzés előtti napon kerek perec kijelentette: meg akarjuk nyerni a Bajnokok Tornáját, mert ez serkentőleg hatna a játékosokra. Egészséges módon növelné az önbizalmunkat, s a sikerélmény átsegítene bennünket a kemény edzésmunkával párosuló nehézségeken! És a Vasas a bajnokok között elhódította az első helyet!" Ezek az értékelő mondatok az első BT befejezése után, 1974. augusztus 8-án a Népsportban jelentek meg. Ráváligítanak a torna lényegére, a kiírás cél­jaira. A kiírás szerint ebben az évben még egyenes kiesésben játszottak a csapatok, s minden találkozót a Népstadionban rendeztek! Az újszerű tornán a felszabadulás utáni magyar bajnokcsapatok és meghí­vottként a Videoton szerepelt. A Videoton már az első napon meglepetést okozott, 3:1-re legyőzte a Ferencvárost. Egyébként a Videoton kitűnő szereplése egészen a döntőig tartott! Méltán ünnepelte a közönség a döntő két résztvevőjét. A csapatok a díszpáholy előtt felsorakoztak, majd az MLSZ nevében Baráti Lajos átadta Vidáts Csabának, a Vasas csapatkapitányának a vándordíját. A két csapat játékosai emlékér­met kaptak. 112

Next

/
Thumbnails
Contents