Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)
Képek a lexikális részhez
Nagyon ritka dolog az, hogy egy labdarúgó első és utolsó mérkőzését egyazon csapat ellen játssza. Az elmúlt 60 évben — amióta már sok hazai és külföldi ellenfél van — azonban akadt erre is példa. Igaz, mindössze három játékosunknál! Takács II József 1927-ben a Bocskai ellen kezdte ferencvárosi szereplését. Hét év múlva, a búcsúnál szintén a debreceni csapat volt az ellenfél. Csanádi Árpád 1946-ban az MTK ellen szerepelt először hivatalos mérkőzésen. 1950-ben szintén a kék-fehérek ellen húzta fel utoljára a zöld-fehér mezt. Láng Károlynak is budapesti csapat „jutott”, ö 1953-ban a Vasas ellen kezdett és öt év múlva a piros-kékek elleni mérkőzéssel fejezte be ferencvárosi játékospályafutását. Az első és utolsó mérkőzésekkel kapcsolatban befejezésül még egy érdekesség: Magda István Béla első és utolsó mérkőzése is KK-döntő volt! 1937. szeptember 12-én: Ferencváros—Lazio, majd két év múlva, 1939. július 23-án: Üjpest— Ferencváros. Ráadásul mindkét mérkőzés egyazon pályán — az Üllői úton volt! A következőkben két örökranglistát mutatok be. Az egyik a Ferencvárosban legtöbbet játszókból áll, ez a „három—négy— ötszázasok klubja”. A másik lista az FTC legeredményesebb gólszerzőit mutatja. 87