Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)
Ferencvárosi emlékalbum
Jean Eskenazi, a Paris Soir munkatársa áradozott így Sá- rosiról az 1937-es magyar— csehszlovák mérkőzés után. Tíz év múlva Sárosi György dr. így nyilatkozott: — 20 éve vagyok fradista és az is maradok, amíg élek. 35 éves vagyok — folytatja mosolyogva —, de egyáltalán nem érzem magam öregnek. Tudom, mi lenne a következő kérdése ... meddig akarok játszani? Rögtön felelek rá; addig, amíg a Ferencvárosnak szüksége van rám. — Melyik volt élete legérdekesebb válogatott-mérkőzése? — Természetesen az a meccs, amikor 8-3-ra győztünk a csehszlovákok ellen és 7 gólt rúgtam. Komolyan mondom, nem tehettem róla, hogy ennyire kitömtem Pla- nicskát. Akkori sikeremet Cseh Matyinak és Zsengellér Gyuszinak köszönhettem. Amikor az első gólt berúgtam, Gyuszi odajött hozzám és azt mondta: „Gyurka, neked ma megy a góllövés, megbeszéltük Matyival, mindent rád játszunk.” Így is volt, nagyon igyekeztem, mert nem akartam, hogy a két jóbarát csalódjék bennem ... — Életem legnagyobb mérkőzéseit a bécsi Austriával vívtuk. Óriási meccsek voltak ezek. Sohasem felejtem el, amikor egyszer 4:2-es győzelemmel, tehát kétgólos előnynyel mentünk el visszavágót játszani a bécsi stadionba. Zúgott, morajlott a tömeg, de mi csak annak a kis magyar szigetnek a hangját hallottuk, amely különvonatokon azért jött el Bécsbe, hogy kiszurkolja továbbjutásunkat. Sin- delarék fergetegesen támadtak. Sokszor azt hittem, hogy nem tudjuk majd tartani rohamaikat. Néhány perccel a befejezés előtt behozták a kétgólos pesti eredményünket. Ekkor 3:l-re álltunk! Komolyan mondom, ekkor már örültünk, hogy talán kihúzzuk úgy, hogy harmadik meccsre kerül majd a sor. De Toldi Géza szíve végül is eldöntötte javunkra a mérkőzést, sikerült neki gólt rúgnia! Csak 3:2-re kaptunk ki és mi mentünk tovább. Leírhatatlan volt az örömünk! Gyönyörű emlékek ezek. 192
