Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)
Ferencvárosi emlékalbum
kosok között játszhattam, amit nagy-nagy megtiszteltetésnek tartottam. 1934—35 telén afrikai túrán szerepeltünk. Ma is emlékszem, hogy a fél csapat mennyire szenvedett a tengeri betegségtől. „Szenvedtünk” a túra befejező állomásán, Portóban is: a szintén ott túrázó újpestiektől 5-2-re kikaptunk. Másnap azonban az akkori portugál bajnokot, az FC Porto csapatát legyőztük! A hazai bíró minden igyekezettel azon volt, hogy legalább a döntetlent „kihozza’". Ennek érdekében mindent elkövetett — 100 percig tartott a mérkőzés! Az én pályafutásom, sajnos, nem volt hosz- szú. Jött egy sérülés és — befejeztem. öregfiúként fociz- gattam, a pályától nem tudtam elszakadni. Ezért is örültem nagyon, amikor 1959-ben felkértek, hogy legyek az FTC egyik intézője. Bizony, azóta sok játékos igazolását tartottam a kezemben ... Az 1962—63-as év a működésem alatti első ferencvárosi bajnokságot hozta. Az utolsó mérkőzést követően emlékezetes kis ünnepséget rendeztünk . . . Nagyszerű kollektíva volt. Egyébként nincs kedvencem, az egész csapatot a magaménak érzem. Jó a fiúkkal, változatlanul szeretem az öltözők hangulatát, légkörét. A Ferencvárost szinte otthonomnak tekintem ... Karcsi bácsi vallomásához nehéz akármit hozzátenni, örvendetes, hpgy egyesületünknek ilyen munkatársai vannak. Napjaink szurkolói is szívesen látnak a pályán nagy fizikumú, jó felépítésű csatárokat. Nos, Kiszely „Lapaj” is sok tapsot kapott annak idején erőteljes, gólerős játékáért. 186