Nagy Béla: Fradisták. Portréalbum 1. (Budapest, 1979)
irodisták SCHLOSSER IMRE Nem volt klubhoz, klubhelyiség, ahol a játékosok minden kényelmet megtaláltak és ahol ápolhatták a bajtársi szellemet. A külső Soroksári úti FTC pálya bizony igen szerény volt, úgy külsőre nézve, mint belsőleg is. Klubházról még csak nem is mertünk álmodni, sőt a pályán tribün sem volt, hanem ezt közönséges falócák helyettesítették, amely kényelmi szempontból igen nagy változatosságot nyújtott a nézőknek. Fel is lehetett ró állni, meg le is ülhettek . . . Pályánkkal szemben az FTC II játékosának, Weisz Dezsőnek volt a vendéglője. Minden tréning és mérkőzés után ott gyülekeztünk, megbeszélni a játék eseményeit. Nem szabad megfeledkeznem a szurkolókról sem. A derék jó békebeli franzstadtlerek, a ferencvárosi polgárok szívvel- lélekkel, ferencvárosi szívük minden szeretetével állottak az FTC mögött. Minden estére kijutott valamilyen szórakozás az ő révükön. Valamelyik este egyiknél vacsoráztunk, máskor pedig a másik hívott meg bennünket. Ha egy ilyen meghívást visz- szautasítottunk volna, halálos sértődések következnek a dologból, ezért lehetőleg sohasem utasítottuk vissza. Akármilyen jól éreztük is magunkat azonban valahol, amikor az óra elütötte a kilencet, összenéztünk és felálltunk a legjobb vacsorától is, s gondolva a vasárnapi mérkőzésre, időben hazatértünk. Életem hosszú futballista útjának emlékei közül mindig ez a régi FTC-ben eltöltött idő marad a legkellemesebb. Jöttek idők, amikor működésem további sok sikert és szép eredményt hozott, de a régi futballista szív a klubtársakkal szemben érzett testvéri együvétartozás legjobban mégiscsak a régi FtC-ben mutatkozott meg. * Tagja voltam az FTC-nek, Magyarország bajnokcsapatának. Egyetlen ellenszolgáltatás, mit klubomtól kaptam, az volt, hogy használhattam az FTC mezt. A cipő, amely- lyel a győzelmet jelentő gólokat rúgtam, azonban már nem a klubé volt. Azt már magamnak kellett beszerezni. Egészen természetesnek találtuk, hogy ha játszani akarunk, ahhoz cipőt is kell venni, s ha az FTC-nek nem lett volna pénze, a zöld-fehér trikót is megvettük volna. Akkor a csapat javarésze kényelmes, jól fizetett állásban volt, amelynek jövedelméből meg lehetett élni. Ha túrára mentünk, a klub a pályaudvaron megvette számunkra a III. osztályú vasúti jegyeket és ezzel részéről minden anyagi kérdés el volt intézve. A többit mi intéztük. A győzelmi és egyéb érmek sem hullottak akkoriban olyan sűrűn. Jól emlékszem, hogy amikor csapatom, az FTC megnyerte az 1906/7. évi bajnokságot, a játékosoknak egy-egy kis ezüstérem jutott. Azonban ez a kis érem is hosszas vita után született meg, mert voltak, akik még ezt is sokallták. Hosszú éveken át tortó jó és eredményes szereplésem, melyet klubcsapatban és válogatott mérkőzéseimen mutattam, a közönség kedvencévé avatott. Népszerűségem vetekedett a leghíresebb pesti primadonnákéval. Ez különösen kifejezésre jutott szűkebb hazámban, a Ferencvárosban. A ferencvárosi pálya és a hozzátartozó teniszpálya közötti kis utcát a köznyelv Slózi utcának keresztelte el. lÁltalában hihetetlen az a népszerűség, amelyet a Ferencvárosban élveztem. Emlékszem, hogy egy kis FTC drukker, minden meccs után futott azután a villamos után, amelyre szálltam. Egyszer megváltottam villamosjegyét. A gyerek magához szorította az általam vásárolt jegyet és kijelentette, hogy ez a jegy legkedvesebb emléke lesz és nem válik meg tőle soha. Valaki próbára akarván tenni, 10 koronát ígért a jegyért, de a kis ember nemcsak mondta, de érezte is a rajongást, mert a jegyet az akkor nagyon nagy összegnek számító 10 koronáért sem adta oda . . . Egy nehéz válogatott mécsesünkön történt. Az ellenfél vezetett, és én kiegyenlítettem. Erre a kedélyek kissé felengedtek. Szívvel-lélekkel küzdöttem, s még a szokásosnál is nagyobb hévvel játszottam, amikor egy kitörésemnél az elfojtott izgalom és halotti csönd közepette a BTC akkori játékosa, Késmár- ky Dudus lelkendezve kiáltotta el magát, hogy az osztrákok is értsék, németül; Na, jetz kommt der Slózi! (Na, most jön a Slózi!) Én, mintha csak igazat akartam volna adni Késmárky barátomnak, tényleg gólt lőttem. A közönség pedig felkapta Késmárky kiáltását, melyből később valóságos szállóige lett. Innen ered különben a Slózi elnevezés is, mely azóta annyira összeforrott velem, hogy egyesek talán nem is tudták becsületes nevemet, nem is beszélve a külföldről, ahol a legtöbbször ezen a néven aposztrofáltak. A lapok állandóan képeimet, de még gyakrabban karikatúráimat közölték. Népszerűségemet a film terén is felhasználták. Gustav Fröhlich legelső pesti filmjének ,,A 11 ördög" című sportfilmnek keretében az előadások előtt felléptem, s a sporttal és a filmmel kapcsolatban prológot mondtam. Itt is sikert arattam, amit csak fokozott az, hogy a pódiumon válogatott dresszben jelentem meg." * Slózi sikert sikerre halmozott, kitűnő játéka mellett hatszor egymás után volt gólkirály! Csak az FTC színeiben 444 gólt szerzett! Azért írjuk, hogy az FTC-ből, mert Schlosser pályafutása 1915- ben váratlan fordulatot vett. Schlosser és az FTC vezetősége összekülönbözött, s az óriási feltűnést keltő vitasorozat után Slózi új klubjául az MTK-t választotta! Ott játszott évekig majd külföldön folytatta pályafutását. 1926- ban visszatért Budapestre, s visszatért a - Ferencvárosba: Erről így emlékezett: „Titokban sok könnyet hullattam az elhagyott zöld-fehér színekért, melynek még ma is változatlanul híve vagyok és az is maradok. Könnyen meg lehet ezt érteni, hiszen az igazi klubszellemet ott szívtam magamba és az FTC-ből lendült futballkarrierem a magasba. Mindig igazi örömet éreztem, mikor a zöld-fehér sávos trikót magamon feszülni éreztem. A zöld-fehér színek iránt érzett szeretetemet azon reménykedésem is bizonyítja, hogy kisebbik fiam, aki jelenleg még a kölyök csapatban rúgja a labdát, néhány év múlva fel fogja eleveníteni azokat az időket, amikor az FTC-ben Slózi rúgta a gólokat . . A kisfiúból azóta felnőtt férfi lett, s most már ő emlékezik vissza édesapjára, a legendás csatárra. Pályafutása végén Schlosser több csapatnál - az FTC amatőröknél is — edzősködött. Milyen edző és milyen üzletember volt Schlosser Imre a fia szemében? „Amilyen csodálatos futballista volt az édesapám, annyira nem boldogult az edzős- ködésben. Egyszerűen nem volt jó edző. S ahogy nem volt jó edző, ugyanúgy nem volt jó üzletember. Volt egy kis sportszerboltja, de ott is inkább a szívére, mint a zsebére hallgatott. Ha bejött egy gyerek, s kért egy labdát, s előszedte a kuporgatott pénzét és bevallotta, hogy . . . eny- nyivel meg ennyivel kevesebbje van — apám levette a labdát a polcról, odanyomta a kezébe, mondván: - Vidd csak el, s rúgjál vele sok gólt . . . A rengeteg tiszteletdíjból is nagyon sokat elosztogatott a gyerekeknek. Kivitte a pályára, s a legügyesebbnek egyet-egyet a kezébe nyomott. Mindenki szerette, tisztelte, Amikor elhunyt, s elindultunk, hogy megcsináltassuk a kért sírkövet a labdával, megkeresett két kőfaragó, s azt mondták, hogy nagy tisztelői voltak édesapámnak, ők ketten ingyen megcsinálják a faragást, nekünk csak a követ kell megvásárolnunk, Így is történt, a sírkövön pedig van egy kicsi tábla, rajta a két név. Akik kifaragták a legendás Slózi síremlékét. . .
