Nagy Béla: Kupatörténetek. Ezüstlabda, KK, BEK, KEK, UEFA kupa
fogás, hogy a KK-mérkőzéseket hazai bírók vezették. Nos, a brnói találkozó játékvezetőié egy gól előnyt jelentett a hazai csapatnak... A Fradis- ták mindezek ellenére időnként irányították a játékot, s különösen a második félidőben kulturált labdarúgással szórakoztatták a közönséget, az FTC szurkolótáborát. Az, hogy erről a találkozóról emelt fővel távozott az FTC „kis csapata", nagy-nagy bravúr volt és ezt érezték azok a lelkes szurkolók is, akik megható ünneplésben részesítették az öltözőbe vonuló játékosainkat. Érdekes esemény volt ez az egyesület életében, s bizony az is kuriózum, hogy az április 7-én megjelenő Népsportban egymás alatt két FTC- mérkőzésről szóló tudósítást is olvashattunk ... A KK-sorsáról is már csak az újságokból értesülhettünk. A kupadöntőt a két csoportgyőztes külföldi csapat játszotta: SW Innsbruck—Velezs Mosztar 3:1 3:1 1977. Négy ország négy csapata nevezett a KK-küzdelmeire. Oda- vissza alapon játszottak a csapatok mindenki-mindenkivel. A Vasas az utolsó mérkőzésig nagy esélyes volt, de a Vojvodina Prágából is pontot hozott, így a jugoszláv csapat fennállása óta először megnyerte a KK-t! Azt a KK-t, amely 1977-ben már 50 éves volt... A KK 1976—77. évi végeredménye: 1. Vojvodina 6 2 3 1 10 3 7 2. Vasas 6 3 1 2 9 8 7 3. Fiorentina 6 2 1 3 7 8 5 d. Sparta 6 2 1 3 5 7 5 A Vasas mérkőzései: Vasas—Vojvodina 2:2 3:2 Vasas—Fiorentina 1:2 1:0 Vasas—Sparta 2:0 0:2 1978. A két csoport győztese a Bp. Honvéd és a Partizán Belgrád volt. A Honvéd csoportjában csak két mérkőzést játszott (Honvéd—Vojvodina 6—0 1—2), mivel a Rapid visszalépett. A döntőt sok-sok huzavona után 1978. októberéig terminus nehézségek miatt még nem játszották le. 20