Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)
határozottan és teljes egészébe.n föléje is tudott kerekedni. Nem nehéz elképzelni, hogy a harmincezer főnyi nézősereg szívébe valami új érzés költözött ezen a mérkőzésen. Valami eddig sohasem ismert fájdalom, valami kimondhatatlan keserűség és fanyarság, ami sírját igyekezett ásni mindannak a boldogságnak felhőkbe járó ábrándoknak, amellyel az uruguayiak futballjuk legyőzhetetlenségét agyonbecézték szívükben, lelkűkben. Bizonyos, hogy a Ferencváros győzelme sehol akkora csodálatot nem váltott ki, mint Uruguayban. A messziről jött diadalmas vendégben új tulajdonságokat fedeztek fel, azt a futballt, amit a mérkőzésen játszott, érdemesnek tartották arra, hogy jobban megismerjék, mégegyszer élvezzék és megbámulják. Sohasem tartozott szerencsés megoldásnak az, ha a túrázó csapat kivívott győzelme után revánsra állott ki. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a legyőzött ellenfél százszoros igyekezettel tör a győzelemre, hogy megingott tekintélyét helyreállíthassa, régi pozícióját maradék nélkül foglalhassa el híveinek szívében. Kilencven perces irgalmatlan harc, összeroskadásig való küzdelem várja a ferencvárosi fiúkat s szinte alig merjük hinni, hogy nem roppannak össze a nagy teher súlya alatt. (Nemzeti Sport, július 28.) Uruguay—Ferencváros 3:0 július 28. Montevideo Elvégeztetett! Kikaptunk a revánsmérkőzésen, mert ki kellett kapnunk. Szégyenkezésre egyáltalán nincs okunk, viszont azt látjuk, hogy az uruguayiak nem tudnak büszkék lenni erre a győzelemre. Az a húszezer ember, amely a mérkőzést végignézte, alig-alig tudott örülni a góloknak. A közönség csendes és a nagyon várt örömünnep egészen hézköznapivá silányult. Maguk az uruguayok tudják ennek legjobban az okát, azt ők is érzik, hogy a győzelem dacára miért nem tudnak igazán örülni, mikor pedig annyira áhitoztak ez után a győzelem után. S most látom, hogy bármenynyire szeretik is ezek az emberek a futballt, bármennyire elfogultak, és nemzeti ügyüknek tartják a győzelmet, azért meg tudják ítélni a csapatok teljesítményének értékét, súlyát. A vereség ellen nem tehettünk semmit, s ha tizenegy ördöggé változott volna a tizenegy fiú (Amsel — Hungler, Papp — Furmann, Bukovi, Obitz — Rázsó, Takács II., Turay, Toldi, Kohut) — hiszen azok sem küzdhettek volna jobban — akkor is elszenvedtük volna a vereséget. Nekem csak az bántja a szívemet, hogy gól nélkül kéllett levonulnunk a pályáról. De minden elfogultság nélkül meg kellett azt is állapítanom, hogy az első félidőbeli játékuk alapján rászolgáltak a győzelemre. A gólarány már túlzott, s ez a mi balszerencsénk terhére írható, mely nem engedte meg, hogy csak egyetlen lövésünk is utat találjon Garzia hálójába. Nehéz, nagyon nehéz mérkőzés volt ez minden tekintetben. Általában elismerték, hogy Lombardi nem bíráskodott helyesen, nem torolta meg a túl erélyes játékot velünk szemben, s a fiúk bizony sokat panaszkodtak emiatt. Turay a lábát mutogatja, mely nagy foltokban viseli a mérkőzés emlékeit. Toldi Andradera panaszkodik, aki állandóan páros lábbal csúszott alája, fejelésnél pedig két kézzel támaszkodott rajta. Elnyomta, eltolta a labdától, lenyomta a levegőben kézzel és a bíró sohasem fütyülte le a világhírű négert. Papp Laci csak hallgatta Toldit, aztán csendesen megszólalt: öregem, csak egyszer jönne az a hosszú néger az FTC pályára, tudom Isten vörösre manikűröznék a kezét, s nem lökdösne vele. 25
