Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
6. A Délszláv medicina
vezető úton a szerb fejedelemség a 19. század elejétől kezdve fokozatosan építette ki saját igazgatási, oktatási és honvédelmi rendszerét, az önálló közegészségügyét, amelynek felépítésében igen fontos szerepet játszott a Délvidék és a magyar korona területén formálódott szerb orvosi kultúra, valamint nem utolsó sorban a hazafias érzelmű szerb orvosok tábora. Az előzményekben áttekintettük a Monarchia keretei között működött szerb orvosi kultúrát, az orvosképzés helyeit, az orvosi szaksajtó kialakulását és a szerb orvostudomány kiválóságait. A Monarchia különböző országos statisztikákkal rendelkezett, így a nemzetiségi és vallási hovatartozást is feldolgozták, viszont a foglalkozásokon belül ilyen megosztásokat nem alkalmaztak. Éppen ezért még megközelítően sem lehet megmondani, hogy Ausztria-Magyaror- szágon belül hány szerb nemzetiségű orvos működött. Az biztos, hogy Budán, Bécsben, Grazban, 1867-től Zágrábban és 1872-től Kolozsváron szereztek orvosi diplomát szerb nemzetiségiek, bár sokszor a családi név vagy a vallás alapján lehet erre következtetni. Az biztos, hogy a berlini békeszerződés után megszületett önálló Szerbia, majd a trianoni béke után megalakult Jugoszlávia közegészségügyének, orvosképzésének és egészségügyi igazgatási rendszerének kiépítésében döntő szerepet játszottak a Monarchia területén született, itt végzett szerb orvosnemzedékek. Még 1805-ben Belgrádban szervezték meg a török uralom alatt élő szerbek legfontosabb oktatási intézményét a Nagy Iskolát, amely a később (1905-ben) felállított belgrádi egyetem alapját képezte. Itt humán és természettudományi területekre képeztek értelmiségieket, elsősorban tanárokat. Az alapképzés felett bölcseleti és természettudományi kara volt. A szerb fejedelemség autonómiájának megvalósulása után 1837-ben jogi és orvosi karral egészítették ki, az utóbbit Orvosi Iskolaként is említették. Ebben az évben alapították meg a Szerb Tudományos Akadémiát, mint az ország szellemi életének legfontosabb intézményét. Az Orvosi Iskolán hároméves sebész-szülészmesteri képzés folyt, valamint megindult az egyéves bábaoktatás is. Ez az intézmény sokban hasonlított a kolozsvári Orvos-Sebészeti Intézethez. Elsősorban polgári szakembereket képeztek, hiszen jelentős volt a szakemberhiány. Az Orvosi Iskola gyakorló „kórháza" a városi kórház volt. Ezt a képzési formát a törökök engedélyezték, mivel ebben az időben indult meg - főleg külföldi szakemberek szerződtetésével - a 205
