Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
3. Oroszország
sokasága, a hatalmas távolságok, a központosított államhatalom akaratának gyengülését is jelentette. I. Péter előtt az Orosz Birodalomban inkább a centripetális erők érvényesültek, mint a centrifugális akarat. Az államhatalom központosítása és erősítése viszont képtelen volt legyőzni a távolságokat, főleg az Urálon túl (de még Urálon innen is) élő, a társadalmi fejlődésben lemaradt népek lakta hatalmas vidékeken. A hatalom és a fejlődés záloga a hadsereg lett, amely az adott kor modern, jól szervezett és hatalmas utánpótlási lehetőségekkel rendelkező hadereje volt. E hadsereget a 17. század közepétől a Romanovok tudatosan fejlesztették, a legjobb külföldi katonai vezetőket és szakértőket foglalkoztatták, a birodalomba behívott külföldi igazgatási szakemberek tevékenységét mindig a hadsereg támogatta. Ezért volt az orosz államigazgatásnak katonai jellege, sőt a keleti területek bekebelezése után kialakított új kormányzóságok vezetői katonák voltak. A hadsereg saját szervezetekkel és intézményekkel rendelkezett. Ez nemcsak a tisztképzésre, a hadsereg oktatási intézményeire vonatkozott, de önálló közép és felsőoktatási intézetekkel rendelkezett a katona-orvosképzés, a betegellátás, önálló szervezetet kapott a katona-egészségügy. A szentpétervári Katonaorvosi Akadémia egyetemi rangú tanintézet volt, mellette Kronstadt, Moszkva, Kijev stb. a fegyvernemi katona-orvosképzés intézményei lettek. Mellettük a 19. század elején hét polgári egyetem is működött, amelyek feladata volt a polgári egészségügyet szakemberekkel ellátni. A napóleoni háborúk időszakában Európa megnyílt az orosz medicina előtt, amikor az orosz hadsereg nemcsak eljutott Párizsig, de az európai frontok majd mindegyikén harcolt. Ez az időszak az orosz és az európai orvostudomány első nagy találkozása, az orosz katonaorvosok számára nemcsak a hadi-egészségügy, hanem a polgári ellátás vonatkozásában is a nagy tapasztalatszerzés korszaka. Ennek egyik látványos megnyilvánulása, hogy 1805-től az orosz kormányban külön tárcát kapott az egészségügy, hangsúlyozva e terület fontosságát. A 19. század első felében körvonalazódnak az első orosz orvosi iskolák, bizonyítva, hogy az orosz egyetemek orvosi karain már a hazai nevelésű szakemberek lettek a meghatározó személyek. Pjotr Andrejevics Zagorszkij (1764-1846) anatómiai iskolája nemcsak az orosz egyetemek oktatóit (I. D. Knyigin, P. Sz. Korejsa, A. Sz. Venediktov és mások) nevelte ki, hanem a kísérletes élettani kutatások műhelye is lett. Zagorszkij 121
