Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
3. Oroszország
hihetetlen nagy gyógyszertárhiányról értekezett. Az 1740-es években több, a gyógyszerkészítéssel és forgalmazásával kapcsolatos rendelet látott napvilágot. 1752-ben kiadták az első orosz gyógyszerkönyvet, majd külön pharmacopeát szerkesztettek a hadseregnek is. Az ügyintézés gyorsítása érdekében 1754-ben az orvosi kollégiumot Orvosi Kancelláriává szervezték át, amely hivatali forma jobban hangsúlyozta az ügy országos fontosságát, a Birodalmi Tanácson belül is nagyobb mozgásteret kaptak az orvosi-közegészségügyi kérdések. Az Orvosi Kancellária a cári rendeletek végrehajtása során részkérdésekben (jelentéskérés, kinevezés stb.) és szakmai ügyekben közvetlenül utasíthatta az alárendelt kormányzóságok azonos testületéit, nem kellett minden hivatali ügyben a Birodalmi Tanács kollektív állásfoglalását és hozzájárulását kikérni. Ezt a rendszert 1803-ban minisztériumi formává alakították át, az orvosi ügyek - jellegüknél fogva - a hadügy-, az oktatás- és a belügyminisztérium hatáskörébe kerültek. A tudományos kérdések kidolgozása az Orosz Tudományos Akadémia orvosi osztályának feladata lett, míg az Orvosi Kollégium az orosz kormány tanácsadó szervezetévé vált. Az orosz egészségügyi reformok középpontjában továbbra is az orvosképzés birodalmi megszervezése állt, így 1804-ben, Kazanyban, 1805-ben Harkovban, 1819-ben Szentpéterváron nyílt tudományegyetem orvosi karral. A varsói egyetemet ugyan a Lengyel Nagyhercegség alapította az egykori lengyel katonaorvos-képző akadémia helyén (1807), amit az orosz cári hatalom hallgatólagosan elismert, majd hivatalosan 1818-ban vonta be a cári udvar által támogatott egyetemek sorába. Hasonló módon jártak el a vilnói lengyel egyetemmel kapcsolatban is. A megszálló orosz hatóságok 1796-ban ugyan felfüggesztették jogait, de Sándor cár 1805-ben hivatalosan elismerte. Az 1831. évi lengyel felkelés megtorlásaként a vilnói egyetemet - orvosi karral együtt - 1834-ben áthelyezték Kijevbe, de a litvániai térség hiányát szenvedte az orvosképző intézmény áthelyezésének, így 1842-ben a polgári és a katonai egészségügy számára Sebészakadémiát nyitottak. Ez ékes bizonyítéka lett a 18. század második felében orosz földön meghonosított reformok életképességének, amelyek - a szakszerűség mellett - a területi elvek szerint születtek meg, követték az európai mintákat. Az orosz állam- igazgatást mindig a központosítás, a rendeleti úton történő kormányzás jellemezte, amelynek támasza a hadsereg volt. Ennek megfelelően a polgári egészségügynél mindig szervezettebb formát mutatott a hadsereg, sőt az 100
