Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
IV. A 18. századi magyarországi sebészképzés céhes formái, a hazai sebész- és borbélycéhek működése
IV. A IS. századi magyarországi scbcszkcpzcs céhes formái, a hazai sebész- cs borbélycéhek működése 57 okait: nincs sem polgárjoga, sem szakértelme, továbbá emberileg sem felel meg a követelményeknek, azon kívül minden céhes hely be van töltve a városban. A levélhez csatolt mellékletek a soproni sebészek erkölcsi és szakmai pozitívumait igazolják, valamint a numerus clausushoz szolgáltatnak bizonyítékokat. Az egyik melléklet tartalma nincs kifejtve a levélben, de szintén Szokolay erkölcstelenségére utal: igazolás arról, hogy 1764. február 20-án kötött házasságot Barbara Brodmann-nal (Prattmanin), első gyermekük, József pedig 1764. szeptember 3-án jött világra. Mintha azt sugallnák, hogy a gyermek még a házasságkötés előtt fogant. Szokolayról 1771. augusztus 19-én telt jelentést Sopron városa a Helytartótanácsnak. Szokolayt levizsgázott sebésznek nevezik. Elmondják, hogy neje révén, aki korábban Brodmann felesége volt, jutott hozzá a sebészmühelyhez, mintegy hozományként. Ezt 1768 júliusában adta el Götz-nek. A tanács azonban 700 forintot visszatartott az árból, mikor kiderült, hogy Barbara első férje, Georgius Brodmann atyai jogon, azaz örökségként kapta műhelyét, vagyis Szokolay nem rendelkezhetett vele, mert azok az öröklődés jogán a Brodtman-árvákat illetik, ha nem is a műhely, de legalábbis annak az ára. Ezek után megkérdezték Szokolayt, vajon a kapott pénzt az árvákra, vagy pedig adósságai kiegyenlítésére fogja fordítani. Elismerik, hogy sikeresen praktizált a városban, de tekintettel a helyi sebészek számára azt javasolják, hogy ne kapjon engedélyt új műhely nyitására. Vagyis Sopron vezetősége Szokolay ellen foglalt állást. Szokolay erre ismételten írt a Helytartótanácsnak szeptember 11 -én. Itt már nyíltan kimondja, hogy nemcsak a helyi sebészek, hanem a város tanácsa is ellene van. Pedig komoly szakértelemre tett szert a korábban már említett porosz háborúban. Leveléből kiderül, hogy olyan betegeket is sikeresen kezelt, akikről már a többiek lemondtak, és a helyi börtönben is foglalkozott betegápolással. Szerinte a feleségétől hozományként kapta meg a sebészkedés jogát Sopronban. A Brodmann gyermekeit illető műhely eladásáért nem ő, hanem a tanács a felelős, mivel ők iktatták be figyelmetlenül az adásvételt, ő csak a körülmények kényszerítő hatására, jóhiszeműen és tudatlanul cselekedett, amikor eladta azt. Ugyanezzel érvelt a korábbi levelében, ti. hogy nem ismerte Brodmann végrendeletét. Ennél nagyobb baj, hogy a műhellyel együtt eladta a működési jogát, ami pedig kétségkívül Brodmann gyerekeit illette volna. Ezt új felesége, azaz Brodmann özvegye is megerősítette. Vagyis neje kiállt férje mellett. A Helytartótanács 1771. október 28-án hozott döntést az ügyben. Sopronnak előírták, hogy Szokolayt vegyék fel a helyi sebészek sorába, sőt, új műhelyt is nyithat, de csak azzal a feltétellel, ha azt nem adja el. Kérdés, mi vezette a Helytartótanácsot abban, hogy végül Szokolay javára döntsenek. Bizonyára családja nehéz helyzetének leírása nem nyomott annyit a latban, mint szakértelme, hiszen elmondása alapján valóban nagy tapasztalata lehetett a sebészkedés területén. Feleségéről, Szokolay Barbaráról keveset tudunk meg, pedig az események az ő személyétől, társadalmi helyzetétől is függtek. Első férje halála után, ha meg akarta őrizni gyermeke számára Brodmann sebészműhelyét, találnia kellett egy sebészkedéshez értő társat. Kiállt Szokolay mellett, hiszen ez volt az egyetlen esélye arra, hogy családját fenntartsa. Találkozunk azonban olyan özvegyekkel is, akik nem mennek újból férjhez társuk halála után, hanem özvegyként tartják fenn annak sebészműhelyét, egy inast vagy legényt fogadva maguk mellé, aki elvégzi a kezeléseket. Sőt, előfordult, hogy maga a sebészfeleség ment a betegekhez meggyógyítani azokat. Ez természetszerűleg előbb-utóbb konfliktusokhoz vezetett a többi helyi sebésszel.
