Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
VI. Hivatali és magánpraxist folytató seborvosok a 18. századtól 1848-ig
180 VI. Hivatali cs magánpraxist folytató seborvosok a 18. századtól 1848-ig sem folytatott. A Kiskun Kerületben 2 rendes főorvos dolgozott, 2 középponti seborvossal. Magánorvost itt sem találunk, viszont van 5 praktizáló sebész.951 A reformkorban alkalmazott sebészek körülményeinek vizsgálatához a Helytartó- tanács 1847-es összeírásának adatait választottuk, részben azért, mert igyekeztünk kutatási témánk időhatárához közelítő év anyagából mintái venni, részben forrásadottságok miatt (1848-ban, a forradalom kitörése miatt, alig érkezett be ilyen jellegű jelentés). Meg kell ugyanakkor jegyeznünk, hogy az 1847-es év anyaga sem teljes: eleve nem minden vármegye, szabad királyi város küldött be ilyen kimutatást a Helytartótanácsba, néhány esetben pedig fennmaradt az arra vonatkozó utalás, de az irat nincs meg. Az alábbi vármegyék, városok jelentései maradtak fenn 1847-ből: Árva-, Baranya-, Bars-, Bereg-, Csanád-, Csongrád-, Gömör és Kishont-, Komárom-, Körös-, Moson-, Nógrád-, Nyitra-, Pozsega-, Sáros-, Sopron-, Szatmár-, Szerém-, Temes-, Torna-, Turóc-, Verőce-, Zágráb-, Zemplén- vármegyék; Bártfa, Debrecen, Eszék, Lőcse, Pécs, Pozsega, Szabadka, Újvidék, Varasd szabad királyi városok; Jász-, Kiskun- és Nagykun Kerület, valamint Fiume és Buccari. A forrásadottságok miatt ezért nem bocsátkozunk az 1847-es év viszonyainak átfogó elemzésébe, inkább példákat próbálunk hozni a jól és kevésbé jól ellátott területekre. Csanád vármegye az előbbiek közé tartozott, négy-négy orvosdoktor, seborvos, patikus és fizetett bába, valamint egy állatorvos élt a megyében. A főorvos mellett a tiszti főorvos járási seborvos is volt, és a másik is járási seborvosi tisztséget viselt. A sebészek közül négy tiszti seborvos volt, és nem kapott semmi fizetséget (ez egyedi jelenségnek számít), a Baranyából származó, Bécsben seborvosi diplomát szerző Ottinger Antal állatorvosként dolgozott. Díjazása 100 ezüstforintot, a két járási seborvosé fejenként 240- et, a főorvos Meskó Jánosé pedig 500 ezüstforintot tett ki (a bábák 80-120 forint közötti összeget kaptak). Ezek egymáshoz viszonyított mértéke jól szemlélteti a főorvosi és seborvosi posztok közti eltérő megbecsültség mértékét. A tisztséget nem viselők kivétel nélkül izraeliták voltak, kettő kivételével mindannyian beszéltek magyarul, noha nem mind Magyarországon születtek (Eisenstein Ignác például Morvaországból jött).952 A piciny, ám annál sűrűbben lakott Moson vármegyében 5 orvosdoktor, 29 polgári seborvos (patronus chirurgiaé), 7 állatorvos, 26 bába és 3 patikus működött. A vármegye csak a rendes főorvost, a 2 járási sebészt és a 3 okleveles bábát fizette meg, 300-, 150-, illetve 100 forinttal. A határ közelsége miatt rendkívül sokan telepedtek itt le a Habsburg Birodalom szomszédos tartományaiból, s mind az orvosok, mind a sebészek Pest helyett jórészt Bécsben végezték tanulmányaikat: az orvosdoktorok közül csak egy tanult Pesten, míg a sebészek közül az erdélyi származású evangélikus Schemmel Frigyes 1825-ben végzett Kolozsváron, az ausztriai, wolfstahli születésű Bösch Károly pedig 1840-ben szerzett oklevelet Grazban, és rá két évre telepedett le Edlstahlon. Születési hely szerint 4 Ausztriából, 1 Sziléziából, 1 Stájerországból, 2 Morvaországból, 1 Erdélyből, 1 Württembergből jött, ez a sebészek harmada. A többi sebésznek a vármegye volt a szülőhelye is (1 Nezsider, 1 Révfalu, 1 Gáta (Lajtakáta), 2 Parndorf, 1 Újfalu, 1 Magyaróvár, 2 Lajtafalu, 2 Rajka, I Boldogasszony). A határ közelsége és annak átjárása a sebészek nyelvtudásán is tükröződik: egyedül a révfalui születésű, Mosonban élő Böhm Ignác beszélt magyarul a német és latin mellett, az összes többi egynyelvű német volt 951 Orvosrend 1840. 49-50. 952 1 zracl iták a fel mérésben sehol nem szerepelnek fizetéssel járó tisztségben, hiszen ők közhivatalt nem viselhettek. MNL OL C 66 1847 F. 2. pos. 4. Csanád vármegye a Helytartótanácsnak (1846. december 17.)
